2017. augusztus 19., szombat

2.évad - 15.rész


Megbocsáthatatlan tett, vagy mégsem?

  Ne! Ne! Ne! Pontosan ismerem ezt a hangot, ezer közül is felismerném bárki hangját arról a helyről. Caleb.  Nem merek megfordulni, annak ellenére sem, hogy ő sosem bántott engem, vagy bárki mást arról a helyről. Ő sokkal inkább csak segített nekünk, amikor annyira gyengék voltunk, hogy levegőt is nehezen tudtunk venni az ütések miatt. De ő sosem járt egyedül, így most sem lehet magányos. Biztosra veszem ha hátra fordulok akkor egy olyan személlyel találom szembe magam, akitől hetekig képtelen leszek normálisan aludni. Nem akarom. 
  - Brit - kapja el a vállam, mire ledermedek. - Hé, muszáj figyelned, nincs sok időnk és neked figyelned kell arra, amit mondani akarok neked, mert fontos. Nem bántalak, sosem bántottalak ezt te is tudod - teszi hozzá miközben maga felé fordít, de én a tekintetem még mindig a földre szegezem. - Hallod, amit mondok? - kérdi tőlem, miközben kicsit megráz. - Brit! - szól rám erélyesebben, mire egyből rá kapom a tekintetem. - Nem bántalak, csak hallgass meg - mondja. - Irtó nagy bajban vagytok. Walker ki akarja nyírni Harry-t és hidd el nekem, hogy meg is teszi, ha nem álltok le. Két személyt is elvett tőle, aki sokat ért neki, és ezt nem hagyhatja büntetés nélkül. Ha nem akarod, hogy a szerelmednek és a barátainak baja essen, akkor mond meg nekik, hogy hagyják abba a kutatást és a lebuktatást, különben mielőtt még elhagynátok New Yorkot Harry egy sikátorban talál végső búcsúra - néz rám komolyan.
  - Ő nem a szerelmem - vágom ra. - Ő... ő csak egy srác, aki....
  - Ez most nem fontos, Brit. El kell innen tűnnötök, főképpen neked, mielőtt elkapnak, mert abban biztos lehetsz, hogy azt sosem élnéd túl, ami rád várna, ha a markukba kerülnél újból, miután megszöktél és te is annak a pasinak a karjaiba kötöttél ki, akiében Libby is.
  - Úgysem vagyok neki fontos, miért nem viszel te magaddal és dobsz oda a többieknek, hogy hamar túlessünk az egészen és végre nyugalomra leljek? - kérdem tőle, mire szemei elkerekednek.
  - Nem tudom, hogy mi történt köztetek, de egyben biztos vagyok, ezt most te sem gondolod komolyan, csak le kell nyugodnod, szóval tűnj el innen te és a többiek is és hagyjátok őket békén, mert ha nem így lesz, akkor sokkal több vér fog tapadni a kezéhez ennek az embernek, mint eddig valaha is - adja ismét a tudtomra. - Rohanjatok és ne álljatok meg, míg el nem hagytatok New Yorkot.

***

  Reszketve ülök a földön, még mindig azt próbálva feldolgozni, amit hallottam. Szereti őt és sosem lesz képes nem szereti, mert ő volt az a lány, akivel össze akarta kötni az életét végleg. Az sem érdekel, hogy meg akarnak ölni, ha én meghalok, akkor nekem csak jobb lesz, viszont azt még most sem szeretném, hogy Harry-nek vagy a többieknek bántódása essen. Annak ellenére, hogy ő nem szeret, átvert én még mindig szerelmes vagyok belé és most, hogy végre képes lettem volna neki bevallani, ő mindent eldobott ami csak lehetett volna közöttünk.
  A hajamba túrva próbálom magam annyira összeszedni, hogy képes legyek őket kihozni onnan, majd eltűnni innen, hogy ne eshessen bajuk, míg én egy pillanatba, amikor nem figyelnek rám, lelépek és visszajövök ide, hogy ők biztonságban legyenek. 
  - Brit - hallok rohanó lépteket, meg egy hangot, ami pár perce darabokra szakította a szívem. - Mi a baj? Miért sírsz, ki bántott? - bombáz a kérdéseivel, miközben kezei közé kap, de én egyből ficánkolni kezdek.
  - Engedj el, Harry! - suttogom megtörten. - Ne érj hozzám! - bújok ki a karjai közül. - Soha többé... - erőltetem magam lábra. - El kell innen tűnnötök, mindent elmondok, de most azonnal menjünk innen - nézek a többiekre. - Most! - mondom újból, amikor mindenki még mindig döbbent szemekkel néz rám, kivéve Niall-t.
  - Na jó - mordul fel Harry. - Nem tudom, hogy mi történt veled, de ha ennyire kiborultál, akkor tűnjünk el innen és a szállodába mindent megbeszélünk majd - fogja meg a kezem, majd kezd el maga után húzni. 
  Én Harryvel voltam egy kocsiba, mivel kettesben szeretett volna jönni velem, gondolom a kiborulásom miatt, de persze azt nem tudja, hogy mindennek ő az oka. Ő tehet róla, hogy ismét összetörtem és másodpercek alatt újra felépítettem a falaim, amik már erősebbek, mint valaha voltak. A többiek Niall-vel mentek és miután megbeszélték, hogy később találkozunk, miután mindenki kicsit leghiggadt. Lehiggadni? Nevetséges. Én már sosem leszek nyugodt, csak ha jó messzire kerülök ezektől a személyektől. Leginkább Harrytől. Hinnem kellett volna magamnak, amikor fenn akartam tartani a falaim, okos döntés lett volna, de az ember csak a hibáiból tanul.
  - Gyere ide - mondja Harry, amint a szobába érünk és az ágyra ül, de én csak a fejem rázom. - Brit, gyere ide! - ismételi meg magát. - Mit tettem, hogy ismét nem állsz velem szóba?
  - Komolyan ezt kérded tőlem? - nevetek fel hisztérikusan. - Odamegyek hozzád, abba az épületbe, ahol ki tudja hányan vannak, akik el akarnak kapni engem, azért, hogy közöljek veled valamit, félretéve a félelmem, és nekem azt kell hallanom, hogy te mennyire szereted Libbyt és milyen életet tervezel vele? Megértem, hogy szereted, de te nem úgy beszéltél róla, mintha lenne még hely a szívedben egy másik személynek is, hanem csak úgy, mintha ő létezne számodra, kizárólag ő. Pedig el sem tudom mondani, hogy hányszor néztél a szemembe majd mondtad ki, hogy szeretsz, ami mindig hazugság volt. Bíztam benned, mert bízni akartam, mindazok után, ami velem történt és újra megbántam. Kétszer törték össze a szívem, de a tied ezerszer jobban fájt, mint az előző, mert te mindent tudtál rólam, minden titkom és mégis játszadoztál velem. Milyen ember vagy te? - rogyok a földre miközben a könnyeim megállás nélkül csorognak végig az arcomon, majd a nyakamon, míg a pólóm be nem issza őket.
 Harry csendben ül, meg sem mozdul, tehát ezzel nekem ad igazat. Tényleg képes volt ismét összetörni engem, pedig megígérte, hogy nem fogja hagyni, hogy bajom essen. Most pedig hetekre rá itt ülök előtte, összeroppant szívvel, amibe ő még belerúg párszor a szótlanságával.
  - Figyelj - kezd bele, majd ül le elém. - Fogalmam sincs, hogy mennyit hallottál abból, amit mondtam Walkernek, de biztosan nem az egészet...
  - Még szép, hogy nem... - szipogom. - Eszem ágába sem volt végighallgatni, hogy milyen fontos neked, míg én csak egy senki vagyok a szemedben.
  - Ez nem igaz - fogja meg a kezeim, majd kulcsolja össze az övéivel, hiába próbálom megakadályozni. - Az elején tényleg Libby-ről beszéltem neki, de utána te jöttél. Megmondtam neki, hogy sosem gondoltam volna, hogy valaki képes lesz átvenni a helyét a szívemben, de úgy látszik mégis, mert téged az utamba küldtek és ennek köszönhetően érzem újra azt, hogy talán lehetek az a személy, aki régen voltam. Ahogy azt is közöltem vele, hogy még egy szerelmem nem veheti el tőlem, mert érte bármire képes vagyok, hogy életben tartsam, mert szeretem. Szeretlek - emeli fel az álam.
  - Miért hinnék neked? - motyogom. - Honnan tudjam, hogy nem akarsz átverni?
  - Sosem hazudtam még neked - néz a szemeimbe. - Most sem teszem, de ha nekem nem hiszel, akkor kérdezd meg Niall-t, ő is hallotta minden szavam. Miután kijöttünk irtó dühösen nézett rám, majd megrázta a fejét és annyit mondott, hogy egy igazi balfasz vagy és lesz mit megmagyaráznod, amiből én persze egy szót sem értettem, de már világos minden. Hallottad mit mondtam, de nem hallgattál végig, ahogy nem egyszer tetted eddig. Szóval ha nekem nem is hiszed el, kérdezd meg Niallt róla.
  - Nekem most szükségem van egy kis időre - sóhajtok fel. - Bízni akarok benned, de nem megy, míg magamban nem tisztázom a dolgokat - húzódóm el tőle. - Viszont amíg a folyosón voltam, valakivel beszéltem, aki közölte velem, ha nem álltok le, akkor meghaltok, ahogy én is ha elkapnak, kérlek Harry hagyjátok, hogy a rendőrök oldják meg, mert sosem bocsájtanám meg magamnak, ha miattam esne bajod, bajotok - suttogom.
  - Renden. Sosem hagynám, hogy bajod essen, és nekünk sem fog, nyugodj meg - simít ki egy tincset a szememből. - Én mindig itt leszek neked - hajol hozzám, majd nyom egy puszit a homlokomra. - Holnap hajnalban indulunk vissza - szólal meg, mielőtt kilépne a szobából.

***

  Három napja visszajöttünk, én pedig pontosan ennyi ideje ülök a szobámban, otthon, távol Harrytől a gondolataimba merülve. Igaz, hogy minden nap átjön és én ki is megyek hozzá, viszont a köszönésen kívül egy szót sem szólok hozzá. Csendben ülünk egymás mellett a tévét nézve, ami tudom, hogy számára nem elég, viszont én most képtelen vagyok többre. Mindenki tudja, hogy történt valami közöttünk, de valamiért senki sem akarja kiszedni belőlünk, még Andrew sem. Úgy látszik végre rájött, hogy nem kell minden apróságról tudnia. 
  - Jól vagy? - kérdi csendesen a mellettem ülő göndör, mire én csak megvonom a vállam. - Nézd - fordul felém, mire én sóhajtva nézem tovább a tévét, bár fogalmam sincs mi történik az adásban, mivel végig csak azon jár az agyam, hogy itt ül mellettem mégsem ér hozzám, pedig mennyire szeretném, csak hát az agyam nem engedi megtennem egy aprócska mozdulatot sem.  - Nem tudom, hogyan tehetném jóvá az egészet és elhitetni veled, hogy nem vagy pótlék, sosem voltál és Libby a szívem egy másik részében van, bezárva, míg a te ajtód nyitva van egy másik zugban várva az újabb emlékeket. Bármennyire akarod magaddal elhitetni, hogy át akarlak verni nem fog menni, ugyanis tudom, hogy azért jöttél oda, hogy elmondod, hogy szeretsz, ahogy én is téged. Pontosan ez fog megakadályozni abban, hogy szakadj tőlem.
  - Mi? - kapom rá a fejem. - Honnan veszed ezt? - kérdem tőle, mire ő csak elmosolyodik. - Megölöm Niallt - morgom az orrom alatt.
  - Nem szükséges - legyint. - Ő nem árult el semmit, te magad voltál, amikor közölted velem mi a baj még a szállodában. Te szóltad el magad akaratod ellenére, én pedig boldogabb nem is lehetnék, hiszen ha egyszer sikerült magad rávenned akkor máskor is fog, csak el kell jöjjön az a pillanat. 
  - Sosem mondtam ki neked ezt konkrétan - szűkül össze a szemem. - Csak feltételezted.
  - Az meglehet, de most Niall-vel elárultad magad - vigyorog rám.
  - Utállak - dünnyögöm.
  - Én pedig szeretlek - hajol hozzám közelebb, majd nyom egy puszit az arcomra. - És szeretném, ha visszajönnél hozzám - teszi hozzá halkan. - Adok, amennyi időt csak szeretnél, de látni akarom, hogy eszel rendesen és alszol, amit itt nem tudok ellenőrizni.
  - Milyen szerencse - csattanok fel. - Eszem és alszom is, amikor van hozzá kedvem - vágom hozzá. - És már megmondtam, hogy szükségem van egy kis gondolkozási időre.
  - Amit én meg is adtam neked. Mindketten tudjuk, hogy már első este végeztél az egésszel csak félsz, ami normális és érthető, de nem szabad elzárkóznod, hadd segítsek neked, hogy visszaszerezhesd a belém ültetett bizalmad - mosolyog. - Gyere vissza hozzám, kérlek. Szükségünk van egymásra, mindketten tudjuk. 
  - Te ezt nem értheted, Harry - emelem rá a tekintetem. - Én bízni akarok benned és legbelül bízom is, de aztán amikor történik valami, még ha van is rá magyarázat, azt érzem, hogy nem szabad bíznom benned. Ez bonyolult. És...
  - Nyugodj meg - fogja meg a kezem. - Tudom, hogy nehezedre esik elhinni, de el tudom képzelni milyen az erős bizonytalanság, és megértelek, de szükségem van rád, ahogy neked is rám, ezt tudod te is, mellettem nyugodtabb vagy még akkor is, ha baj van közöttünk - húz közelebb magához. - Gyere vissza velem, haza.
  Igaza van Harrynek, szükségem van rá, ahogy neki is rám, mivel együtt tényleg nyugodtabb vagyok, jobban alszom és sokkal kevesebb rossz gondolat halad át az agyamon, de félek és ezt baromira utálom magamban. Igazából már rég megbocsájtottam neki az egészet, de csak a szívemben, még nem tettem túl magam rajta és nem is tudom, ha egyszer ez sikerülni fog, viszont azon leszek, hogy így legyen, mivel most már be merem magamnak vallani, hogy szeretem, ahogy egy nap majd neki is képes leszek a szemébe mondani.
  Közelebb férkőzve hozzá, rejtem arcom a nyakába, mire szorosabban ölel magához. Megkönnyebbült. Tisztában van vele, hogy milyen nehéz eset vagyok, a hónapok teltével megtanulta, és biztos vagyok benne, hogy minden óra elteltével egyre biztosabb volt benne, hogy most nincs megoldás és végleg elveszített, de nincs így.
  - Segíts pakolni - suttogom. - De időre még mindig szükségem van, de tudd, hogy nem veszítettél el - teszem hozzá. - Nem lennék képes téged elhagyni, nem azok után, ami történt.
  - Ezt magamtól is tudtam - nevet fel - csak tőled akartam hallani, tudod az egómat növelni kell, nem vehetem el tőled a lehetőséget.
  - Szemét - nevetek fel, a vállára csapva.
  Felállva a szobám felé indulok, ahol kihúzom az ágyam alatt tartózkodó táskát, majd az ágyra dobom. Kiveszek néhány szükséges ruhát a szekrényből, majd beledobálom, a rajtam lévő ruhákkal együtt, mit sem törődne Harry jelenlétével.
  - Te most így akarsz engem büntetni? - jelenik meg a hátam mögött.
  - Miért tenném? kérdem ártatlanul. - Hiszen már mindent láttál, akkor ez miért lenne számodra büntetés?
  - Talán azért, mert láttam, de most nem lehet az enyém - morogja - még
  - Így jártál - vonom meg a vállam.
  Tíz perc alatt minden szükséges holmim a táskámban van, anyáéktól is elbúcsúztam és már Harry háza felé tartunk. Annak ellenére, hogy pár perce még baromi szomorú voltam és nyugtalan, a jelenléte és a tudat, hogy ismét egy házban leszünk, megnyugtat, hiába vagyok összezavarodva. Ő számit nekem, és érte képes vagyok félretenni a kétségeim egy pillanatra, úgyhogy csak dolgoznom kell rajta és akkor minden rendben lesz közöttünk. 
  - Min mosolyogsz, ennyire? - kérdi miközben egy pillanatra felém tekint.
  - Fura vagyok - nevetek fel. - Tudod fél órája még maga volt a pokol a napom, még mindig az, de már itt vagyok veled és kicsit jobb lett minden, pedig még mindig kétségem van, de nem érdekel, mert ma éjjel nyugodtan fogok aludni, melletted.
  - Szóval végre bevallod, hogy nélkülem nem alszol jól - vigyorog.
  - Én sosem tagadtam - jelentem ki - most sem azt mondtam, hogy jól alszom, hanem alszom rendesen, az már egy másik dolog, hogy rémálmaim vannak.
  - Ma én fogok rád vigyázni, és senki sem zavarhatja meg az álmod - állítja le a motort.
  A kocsiban ülve még nem is voltam annyira álmos, viszont amint Harry szobájába érünk és megpillantom az ágyát, azonnal eluralkodik rajtam a vágy, hogy rávessem magam és lehunyjam a szemeim. Harry nevetne nézi, ahogy az ágyat tekintem, majd mit sem törődve azzal mennyire néz hülyének kapom le a nadrágom, majd pólóban ugrok az ágyába.
  - Látom valaki álmos - kuncog, miközben leteszi a táskám. - De nem vagy egyedül - bújik ki a pólójából, mire beharapom a szám. - Én is ott szeretnék melletted lenni, szóval menj arrébb - indul meg felém.
  - Ahogy parancsolja uram - teszem amit kért.
  - Sosem fogom megszokni a hangulatingadozásaidat, de örülök, hogy ebben a percben boldog vagy, mellettem - bújik mellém. - Jó éjt, szerelmem - suttogja, miközben magához ölel és szabad kezével lekapcsolja az éjjeliszekrényen lévő lámpát.
  Hetvenkét óra elteltével, azt hiszem most fogok a legjobban aludni, hiszen ebben a pillanatban annak a pasinak a karjai közt vagyok, akit mellett biztonságban érzem magam, aki képes elriasztani a rémálmaim és akit legyen bármilyen nehéz is bevallani, szeretek történjék bármi.

  Fogalmam sincs hány óra lehet, de még biztosan éjszaka van, amikor a telefonom csengésére ébredek. Brit csak morogva fordul a másik oldalára, majd húzza a fejére a legközelebb lévő párnát, hogy tompítsa a hangot. Morogva kapok a készülék után, majd pillantok a képernyőre. A rendőrség.
  Ledobva magamról a takarót pattanok ki az ágyból, majd rohanok le a földszintre, hogy nyugodtan tudjunk beszélni, mivel fontos lehet, ha éjjel kettőkor zavarnak vele.
  - Elnézést Mr.Styles a késői zavarásért, de azt mondta, hogy szóljunk bármi történik, nem számít hány óra - kezd bele a már jól ismert hang.
  - Igen, ezt mondtam, szóval mi lenne ha elmondaná, hogy mit találtak, mert ugyebár találtak valami nyomot, igaz?
  A másik vonalról csak egy sóhajtást hallok. Tisztában vagyok vele, hogy nem tetszik nekik a modorom, de sajnos ez van. Nem mozgattak meg minden szálat, hogy a kedvembe tegyenek, akkor mi a francért kellene kedves lennem velük, majd akkor ha képesek lesznek végre rámutatni azokra a barmokra a bűnüket, akkor majd megérdemlik a tiszteletemet.
  - Mivel ön elég akaratos, ahogy a volt szerelme öccse is, ezért újra átnéztük a kamerák felvételeit, amik a gyilkosság környékén voltak. Találtunk egy kocsit, ami pont ugyanúgy néz ki, csak a rendszáma nem látszik, tisztán, de azon dolgozunk és megoldjuk. Két személy ül az autóban, és mindketten azok akiket ön és a többiek is említettek. Ha ez a nyom megvan és össze lehet kötni a kocsikat, akkor már van elég bizonyítékunk a tettesek ellen.
  - Mi az, hogy eddig ezt nem látták? - csattanok fel. - Magunk nyomozók nem igaz? Az a dolguk, hogy minden apróságot észrevegyenek.
  - Ez így van, de több szem többet lát, ezt már az elején is meg kellett volna tennünk, csak... mindegy nem számít. A másik dolog, amiért hívom. Ha elkapjuk őket, akkor az egész csapatot le tudjuk buktatni, mivel Dave Hell hajlandó ellenük tanúskodni, vádalkúért cserébe. Itt a nagy lehetőség, hogy elkapjuk őket.
  - Amire már hónapok óta várok, szóval ne várja el, hogy gratuláljak - morgom. - Tegyenek meg mindent, muszáj őket elkapniuk, mivel nem engedhetem, hogy még egy szerettemnek ártsanak, remélem érthető voltam!
  - Azon leszünk uram - adja a tudtomra. - Ha van valami fejlemény, szólunk. Viszlát!
  Nehezemre esik elhinni, hogy végre ezek a barmok is találtak valamit. Persze jobban örültem volna, ha mindez mondjuk azelőtt történik meg, hogy elmegyünk New Yorkba, és szétverem azt a barmot, de ez van, ha majd a bíróságon felhozza, az esküdtszék ezért nem ítélhet el. Különben is, szerintem már akkor bűnösnek fognak mindenkit tartani, amint elolvassák az aktákat. Egyik épp elméjű ember sem lenne képes ártatlannak mondani egy olyan személyt, aki lányokkal kereskedik, meg persze gyilkoltat is, bár ez nem bizonyítható rá.
  Úgy látszik ez a nap mégsem olyan rossz, mint reggel amikor felébredtem és ismét nem volt mellettem Brit. Most itt van és a rendőrség is megerőlteti magát, még Dave közbeavatkozása is jó jel, szóval boldogabb nem is lehetnék.
  Dobok egy üzenetet a srácoknak, hogy délben jöjjenek át, majd lassú léptekkel indulok vissza a szobámba, ahol Brit mélyen alszik. Óvatosan bújok be mellé, majd ölelem át a derekát, mire felmordul. Annyira édes, amikor alszik és azért hisztizik mert egy kicsit megmozgattad ezzel felkeltve őt édes álmaiból.
  Szeretem őt, ahogy Libbyt is szerettem, de ő már a múltam, Brit pedig a jelenem és a jövőm. A jövőm, akivel együtt szeretnék élni és aki nem is lehetne boldogabb, amikor később elárulom neki a fejleményeket. 

***

  Később arra ébredek, hogy Brit a karjaimból akar kiszabadulni, sikertelenül, ugyanis minden próbálkozásánál egyre szorosabban tartom.
  - Harry! - szól rám. - Tudom, hogy fenn vagy - morogja, miközben próbálja lefejteni magáról a karjaim. - Be fogok pisilni ha nem engedsz el, figyelmeztetlek - pillant hátra a válla fölött.
  - Két perced van - adom a tudtára - különben utánad megyek - szólok utána mielőtt belépne a fürdőbe.
  Mosolyogva ébredtem, és ahogy észrevettem ő is jól aludt. Nem hittem volna, hogy egy személy ennyit tud segíteni a másiknak, de úgy látszik, akik egymásnak lettek teremtve, azok képesek elűzni a másik gondját puszta jelenlétükkel. Tudom ez baromi nyálas volt, de ez van. Én is lehetek érzelgős, bár ezt hangosan sosem mondanám, így ki. Azért még nem szeretném azt hallani, minden percben, hogy elvesztettem a férfiasságom.
  - Letelt! - kiáltok oda neki.
  - Jézusom - lép ki az ajtón. - Itt vagyok - forgatja meg a szemeit. - Min vigyorogsz ennyire? - lép hozzám közelebb.
  - Emlékszel, amikor éjjel megszólalt a telefonom? - kérdem, mire megrázza a fejét. - Pedig egy igazán hangosat morogtál, de nem számít. A rendőrség hívott. A lelkükre kötöttem, hogyha találnak valamit, akkor hívjanak nem számít az óra. Egy felvételen látszik a kocsi és a benne ülő személyek arca, ha a rendszám is megegyezik, akkor már van elég ok behozni őket - nézek rá. - Minden megoldódhat és te is biztonságban lehetsz, ha végre elkapják őket - mosolygok rá, miközben a dereka után kapva rántom magamra. - Biztonságban leszel és soha többet nem kell attól tartanod, hogy bánthatnak téged, vagy engem.
  - Miért nem keltettél fel? - ragyognak fel a szemei. - Tudod jól, hogy én is ezt akarom, már a kezdetek óta. Szólnod kellett volna, és megünnepelhessük! - ölel át, aminek következtében az egész teste az enyémhez préselődik.
  - Megtehetjük most is - lehelek egy puszit a nyakára, mire az egész teste beleremeg.
  - De ez azt jelentené, hogy elfelejtettem mindent neked - emeli fel a fejét, hogy a szemembe tudjon nézni. - De tudod mit fél órára kikapcsolhatjuk az agyam és csak a szívemre hallgathatunk - kacsint rám - hiszen ez valami olyan dolog, amit nem hagyhatunk ünneplés nélkül - hajol az ajkamra.
  - Ebben egyetértünk - simítok végig a derekán. - Agy kikapcs, szív pedig ezerrel verjen - csókolom meg.


Sziasztok! Tudom sok idő telt el, amit sajnálok, de itt az új rész. Be kell valljam, most, hogy ezerrel közelítünk a végéhez már hiányozni kezd a blog, de nem kell aggódni, egy másik Harrys sztori alakul a fejemben, bár ott rövidebb részek lesznek, de azért ígérem jó lesz. Szerintem ez az eddigi legszarabb rész, de azzal nyugtatom magam, hogy rég írtam és kijöttem a gyakorlatból, viszont ígérem lesz még érdekes rész. Főképpen az utolsó kettő. Abba mindent beleadok. Különben az eltűnésem egyik oka, hogy egy sztorin dolgozom, amit lehet egy nap majd kiadok, a másik oka, pedig az, hogy egy új családtagunk lett, méghozzá egy kiskutya. Az én kis Bonniem, aki velem fog jönni ősszel az egyetemre. Ha valaki kíváncsi rá, akkor a facebookomon találhat róla képeket, vagy akár az instagramomon is. Hamarosan jelentkezem. 

2017. július 1., szombat

2.évad - 14.rész


"Kapd be Styles!"


  Félek, hogy Brit annyira el akarja magával hitetni, hogy jól van és nem fél ettől az egésztől, hogyha történne valami, akkor azt képtelen lenne elfogadni. Látszik rajta, hogy nem akart idejönni, ahogy igazság szerint én sem szívesen hoztam, de tudnom kell, hogy biztonságban van és biztos vagyok benne, hogy ez csak úgy történhet meg, ha a közelemben van. Amikor pár órája a karjaimban sírt, annak ellenére, hogy én ríkattam meg őt, csak én voltam képes a vigasztalására. 
  Nem hittem volna, hogy valaha képes leszek úgy gondolni egy másik személyre, mint évekkel ezelőtt, de aztán jött ő. Beférkőzött a gondolataimba és ha akarnám sem tudnám már kiszedni őt onnan. Szükségem van rá, annak ellenére, hogy végig próbáltam meggyőzni magam, hogy ez nincs így. Szükségünk van egymásra és most, hogy végre mindkettőnk belátta ezt nem akarom, hogy szomorú legyen, nem akarom magára hagyni, biztonságot akarok számára sugallni és tudom, hogy el fogom érni, amint ennek az egésznek vége lesz. Jó pár hónapja ismerem, és pontosan tudom, hogy neki is arra van szüksége, ahhoz, hogy nyugodtabb legyen, hogy azok a rohadékok rács mögé kerüljenek. 
  - Szerinted minden rendben lesz vele? - bök az ajtónk felé Liam. - Próbálja titkolni, de elég csak ránézni, hogy észrevedd retteg a holnapi naptól.
  - Még szép - mordul fel Louis. - Bárki ugyanígy érezne, ha egy olyan helyre kellene jöjjön, ahol rengetegen vannak azok közül, akik bántották... sose tudhatod, hogy mikor találkozol az egyikükkel. Mi nem ismernénk fel az illetőt, de Brit igen. Tudom, hogy azért hoztad ide, mert azt akarod, hogy melletted legyen, de abban lehet igaza volt, hogy jobb lett volna neki otthon, míg te vissza nem mész hozzá - néz rám.
  - Tisztában vagyok vele Lou, de nem tudom otthagyni őt, magam mellett akarom tudni, mert ha kiborul, akkor ott kell lennem vele, segítenem kell neki - suttogom a hajamba túrva. - Bízom benne, hogy minden rendben lesz és nem fog belül összeomlani, míg kívülről azt mutatja, hogy jól van, mert akkor az egészet kezdhetem előről és minden újrakezdés egyre nehezebb lesz nála - sóhajtok fel. 
  - Biztos, hogy jó ötlet, hogy én maradjak vele? - szólal meg Niall. - Szívesen segítek meg minden, de úgy érzem, hogy én nem vagyok erre alkalmas. Fogalmam sincs, hogy kell megvigasztalni, ha kiborul - esik pánikba - és nem akarom, hogy miattam legyen minden rosszabb.
  - Biztosítalak róla, hogy minden rendben lesz - biccentek felé. - Tudom, hogy nem könnyű dolog, amit tőled kérek, de tudom, hogy menni fog. Nem fogod hagyni, hogy baja essen és nekem ez elég, a többit majd megoldom én.  
  - Jó, legyen - egyezik bele. - De én megyek, mert már alig bírom nyitva tartani a szemeim - ásít egyet. - És még ennem is kell valamit előtte - gondolkodik el, mire halványan elmosolyodom. 
  Niall távozása után már csak négyen maradtunk. Louis teljesen a gondolataiba van merülve, látszik rajta, hogy az egész helyzet aggasztja, ami teljesen érthető, hiszen én sem szívesen vagyok itt. Liam szinte biztosan tart a holnapi naptól, míg Zayn egyszerűen csak túl akar rajta esni, hogy visszamehessen a barátnőjéhez. Mindenkinek megvan a maga célja, miért akarja, hogy ennek az egésznek vége legyen és ezért egyikükre sem haragudhatok, de nekem ez az egész fontos. Nem csak Brit miatt, hanem Libby-ért is, hiszen csak akkor tudok majd teljesen belenyugodni az elvesztésébe, ha tettem valamit érte. Ha börtönbe záratom azokat, akik ártottak neki az apjával az élen.
  - Louis beszélhetünk egy kicsit? - szólalok meg, amikor ő is a többiek után akar indulni. - Tudom, hogy nem most a legalkalmasabb, de... - magyarázkodom, mire ő közbeszól.
  - Gyere menjünk egy nyugisabb helyre - int felém. Tisztában vagyok vele, hogy ő is fáradt és még El-t is fel akarja hívni, de örülök neki, hogy szán rám pár percet, mivel valakivel muszáj erről beszélnem, különben bele fogok őrülni. - Rég láttalak utoljára ilyen állapotban - jegyzi meg.
  Igaza van. Utoljára akkor éreztem így magam, amikor évekkel ezelőtt a buszon voltunk és én egyedül ültem kint, mert nem tudtam mi lenne a helyes döntés. Aztán jött Louis és egy beszélgetés után a jó útra vezetett, így nem csoda, hogy most is vele akarom ezt megbeszélni.
  - Te most direkt akarod felidézni az évekkel ezelőtti beszélgetésünket? - kérdem tőle, amint leülök mellé a lépcsőre. Felvont szemöldökkel néz rám, majd megrántja a vállát.
  - Talán azt teszem? Habár, ha belegondolok, akkor te pont úgy viselkedsz, mint akkor a buszon. Valami nyomja Harry pici lelkét, és szüksége van egy kész férfi véleményére, vagy tévedek?
  - Kész férfi? - nevetek fel. - Te még nálam is nagyobb gyerek vagy, annak ellenére, hogy te vagy a legidősebb.
  - Ez most fájt - kapja a szívéhez a kezét. - De el kell ismernem, hogy igazad van, viszont mindketten tudjuk, hogy tudok komoly is lenni, ha kell és ezt már Brit is látja - folytatja, mire én felsóhajtok. - Komoly gond lehet, szóval halljuk, mit tehetek érted.
  Őszintén azt sem tudom, hogy mi zavar. Egyszerűen van bennem egy érzés és erre nem tudok pontos megfogalmazást adni. Olyan, mint amikor tudod, hogy baj fog történni, de fogalmad sincs, hogy mikor és mi fog lenni, de tisztában vagy vele, hogy baj lesz. Hülye egy érzés.
  - Igazából fogalmam sincs, hogy mi bajom van, de van néhány kérdés a fejemben, amire én magamba képtelen vagyok válaszolni, vagyis sikerülne, de kell megerősítés, hogy biztos legyen - túrok a hajamba. - Szerinted... szerinted lehet két embert szeretni? - teszem fel az első kérdést.
  Látom rajta, hogy mélyen a gondolataiba merül, próbálva megfejteni, amit éppen mondtam neki. Szerintem már tisztában van az okával, de nem akar számomra olyan választ nyújtani, ami csak jobban összezavarna.
  Mindenki azt mondja, hogy csak egy személyt lehet teljes szívedből szeretni, de én mégis úgy érzem, hogy ez nem igaz. Lehet valakinek két személy is igazi egyszerre? Vagy ez csak az én fejemben van így, mert annyira fontos volt számomra Libby, hogy bele se akarok gondolni, hogy talán nem is szerettem őt annyira, mint gondoltam. Nem akarom elfogadni, hogy talán Brit fontosabb számomra, mint ő. Tudom, hogy ezen már ezerszer elgondolkodtam, de az biztos, hogy életem végéig sem kapnék rá igazi választ.
  - Úgy értem, hogy mindenki azt mondja csak egy személyt lehet szeretni szerelemből, csak egy igazi van, de én akkor miért érzem azt, hogy számomra Libby is az volt? - bővítem a válaszom, ezzel segítve neki a gondolkodásban.
  - Tudod, ritkán, de úgy gondolom, hogy megesik egy személy akár több másikba is szerelmes lehet. Nincs kizárva. De egy biztos. Lehet, hogy azt érzed mindkettőjüket szereted, de valakit kettőjük közül jobban, csak még nem jöttél rá teljesen vagy nem vagy benne biztos, hogy melyiküket jobban. Mindenki számára egy igazi van és addig sok mindenen kell keresztülmennie. Biztos vagyok benne, hogy Libbyt szeretted, teljes szívedből, hiszen ez látszott is rajtad, Fontos volt számodra, és az ilyen személyeket nehéz elengedni. Bele is lehet őrülni, de te már szinte teljesen túltetted magad rajta. Brittel is hasonlót érzel, talán még erősebbet, de nem fogod magadnak tudni elismerni, míg le nem teszel arról a bizonyos mi lett volna ha-ról. Ne gondolj arra, hogyha akkor nem halt volna meg, akkor most is együtt lennétek, mint egy család. Biztosan igent mondott volna neked és már a babátok is cseperedne, de nem szabad olyanra gondolnod, ami már sosem lehet valóság. El kell engedned az érzést és arra gondolni, mi lesz veled most Brittel. Igazából arra gondolok, hogy talán te ezt már fel is dolgoztad és tudod mi a helyzet, csak nem tudod elfogadni, mert úgy érzed, hogy Libbynek is meg kell neked engednie, amit ő már nem tehet meg, de emlékszel arra a levélre? Ő megengedte már neked, csak te kell megtaláld az utat, hogy ezt biztossá tedd számodra és biztos vagyok benne, hogy sikerülni is fog, mivel te vagy Harry, aki akkor sem adja fel a harcot, amikor már minden veszve van, mindig találsz egy kaput és ez most is így lesz meglátod - biztosít róla.
  - Alig pár órája mondtam ki először, hogy szeretem - szólalok meg, miután feldolgozom a hallottakat. - Pánikba esett, láttam rajta, hogy teljesen megrémült ettől a szótól, Louis. Megígértem neki, hogy mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy elhiggye nem hazudok, de mi van, ha azért nem akarom elfogadni, hogy ő lehet az igazi, mert ő képtelen elfogadni, hogy szeretem?
  - Ez baromság Harry - csattan fel. - Érzelmileg lesújtott, te is tudod róla, hiszen a szerelme árulta el. Az első szerelme, akiben megbízott és bármire képes lett volna. Hiába tagadja egy része még mindig szereti, és fogja is, ahogy te is Libbyt, de mindkettőtöknek el kell őket engedni találni valamit, ami miatt elhiszitek, hogy nektek együtt kell lenni, mivel biztos vagyok benne, hogy ő is szerelmes beléd, annak ellenére, hogy még sosem mondta ki. Szeret téged csak fél, hogy nem őt látod benne, fél, hogy te is átvered, annak ellenére, hogy tudja egyiket sem tennéd. Nem szabad azért feladni, mert nem sikerül egyből, addig kell folytatni, míg egy nap mindketten el tudjátok hinni, hogy igaz. És neked már csak egyetlen apró lépésed van, neki pedig egy nagyobb, de sikerülni fog és ezzel te is tisztában vagy.
  - Miért van az, hogyha én mondom ugyanezeket magadnak, akkor nem hiszem el, de ha egy másik személytől hallom, akkor ismét bennem van a remény?
  - Ez azért van, mert megerősítésre vársz egy olyan személytől, aki közel áll hozzád. Nem bízol eléggé magadban, hogy elfogadd az igazad, de biztosan sikerülni fog egy napon magadtól is, mert annak a Harrynek, akit én ismertem ment - mosolyog.
  - Köszi Lou, azt hiszem szükségem volt erre a beszélgetésre - sóhajtok fel.
  - Bármikor Harry - veregeti meg a vállam. - Keresünk egy lépcsőt, elmondom neked ugyanazt, amit te már magadtól is tudsz, majd te azt mondod köszi nélküled nem ment volna, én pedig hátbaveregetlek és újra szép a világ - nevet fel.
  - Egy barom vagy - jelentem ki komoran.
  - Igen, de enélkül a barom nélkül sok gonddal rendelkeznél - kacsint rám. - Szóval inkább fogd be és köszönd meg, hogy vagyok neked - áll fel. - Most pedig menj be hozzá és gondoskodj róla, hogy nyugodjon meg, mert ha arra gondolok, hogy Lottie is hasonlóan viselkedett, amikor félt, akkor kedvem támad megölelni, csak biztos vagyok benne, hogy végül én járnék rosszabbul.
  - Nem gondoltam volna, hogy képes leszel vele is úgy foglalkozni, mint Libby-vel, de örülök, hogy így van - mosolyodom el. - Lehet, hogy ő még nem bízik benned, de idővel fog. Rá fog jönni, hogy nem vagy te olyan rossz és akkor lehet még egy húgod.
  Visszagondolva az én kapcsolatom Louis-val elég hullámos volt az elmúlt években, de valahogy mindig nála kötök ki. Lehetséges, hogy baromira haragudtam rá, mikor bezártak oda, ahogy akkor is mikor nem mondta el nekem, hogy Libby terhes volt, de meg tudom értem, már sikerül és ennek köszönhetően újra közel engedtem magamhoz. Most már nem esik nehezemre bevallani, hogy szükségem van rá, mert rájöttem, hogy az embernek mindig szüksége van barátokra, mivel egyedül képtelenség átvészelni az életet. Mindig kell legyen valaki melletted, aki támogat, aki biztosít róla, hogy ő itt lesz neked mindig, történjen bármi. Számomra Louis és a többiek ilyen személyek és boldogabb nem is lehetnék, hogy ők itt vannak nekem.
  A szobába érve egyből észreveszem Britet, aki az ágyon ülve bámul maga elé, észre sem véve, hogy bejöttem a szobába. El sem tudom képzelni, hogy mit érezhet és igazság szerint nem is akarom, egyszerűen csak szeretném, ha tudná, hogy én itt vagyok neki és számíthat rám. Nem fogom elhagyni boruljon ki bármennyire. Az elmúlt hónapokban annyiszor taszított el magától, én mégis tovább próbálkoztam és most is fogok, hiába vannak kétségeim, mert fontos számomra. Nem csak számára félelmetes és új ez az egész, hanem számomra is, de nem szabad leragadni a múlt egy aprócska darabjában, mert az végül teljesen őrülté tesz, ahonnan már nincs visszaút, vagyis nem egyhamar.
  Óvatosan közelítem meg, majd guggolok le elé, kezeimet a térdére helyezve, mire ijedten kapja rám a tekintetét, de amint észreveszi, hogy csak én vagyok felsóhajt. Szemeibe nézve próbálom megérteni őt, de annyi érzelem kering bennük, hogy képtelenség megmondani, hogy melyik uralja a testét.
  - Minden rendben? - kérdem halkan. Szemeit behunyva rázza meg egy kicsit a fejét, majd remegő kezeit az enyémekre helyezi, én pedig gondolkozás nélkül fonom össze őket. - Itt vagyok neked, és nem lesz semmi gond - suttogom.
  - Sajnálom, hogy ennyi gond van velem - motyogja. - Tudom, hogy te csak azért hoztál magaddal, mert félsz egyedül hagyni otthon, de én meg itt félek. Nem, nem is félek, sokkal inkább rettegek. Annak ellenére sem éreztem magam biztonságban ebben a szobában, hogy tudtam csak egy bejárat van és te itt állsz a folyosón. Utálom New Yorkot és azt is, hogy te itt vagy. Nem akarom, hogy bajod essen - nézz a szemeimbe.
  - Tudod, hogy nem lesz semmi bajom. Nagyfiú vagyok és tudok magamra vigyázni, még akkor is, ha egy olyan helyre kell mennem, ami teli van bűnözőkkel - húzom mosolyra a szám. - Nem kell attól félned, hogy megszabadulsz tőlem, mert nem fogsz, még most sem tettem le róla, hogy meggyőzzelek arról, hogy igenis szeretlek, szóval az én utamnak még nincs vége, még sokáig járni fogom, szóval ne aggódj, jó? - hajlok hozzá közelebb.
  - Bízom benne, hogy így lesz, de képtelen vagyok megnyugodni - sóhajtja. - Én nem vagyok olyan személy, aki ezt elhiszi, még akkor sem ha látom. Nekem a végeredményt kell látni és addig még órák vannak hátra. Képtelen leszek megnyugodni, amíg nem látlak majd itt, de megpróbálom elfogadni, hogy nem fogsz magamra hagyni - egyezik bele.
  - Szeretlek - suttogom a szemeibe nézve, miközben már az orrunk is összeér. Ő csak összeszorítja a szemeit, majd nyel egyet.
  - Te is fontos vagy nekem - nyögi ki pár másodperc után. - Tényleg fontos vagy nekem, ugye tudod? - nyitja ki szemeit. - Lehet nem tudom kimondani, de így van.
  - Tudom - simítok ki egy tincset a szeméből. - Tisztában vagyok vele, hogy mit érzel, ahhoz nem kell kimondanod. Megvárom, míg képes leszel rá, míg elhiszed, hogy én így érzek irántad.
  Ajkamat az övére tapasztom, míg ő kezeivel átöleli a nyakam, miközben lecsúszva az ágyról ül az ölembe, teljesen hozzám bújva. A szíve szokatlanul gyorsan fel, és úgy kapaszkodik belém, mint még soha. Szinte biztosra veszem, hogy ő ezt búcsúnak veszi, pedig mindketten tisztában vagyunk vele, hogy az még nagyon messze van. Nem szabadul meg tőlem, őt nem fogom veszni hagyni. Vigyázni fogok rá és szeretni, mindent megadni, amit csak megadhatok.
  - Ez nem egy búcsú - motyogom a szájába. - Ez csak a kezdet - teszem hozzá, miközben szorosabban húzom magamhoz.

***

  Reggel félve hagytam ott Niallel. Láttam a szemébe a félelmet és az elvesztésemet. Szerettem volna meggyőzni róla, hogy jól leszek, de tudom, hogyha maradok még és megpróbálom, akkor csak azt érem el, hogy tovább fog nőni az aggodalma és több időbe telik, mire visszaérek hozzá épségben, így Niallre bízva léptem ki az ajtón.
  - Harry! - hallom meg a nevem, mire kíváncsian fordulok meg. Tony siet felénk kifulladva. - Azt hittétek, hogy én nem jövök veletek? Hiszen ez a szemét az apám, vagy micsodám. Itt akarok lenni, amikor elbeszélgetünk vele. 
  - Erről nem beszéltünk, de gondoltam, hogy fel fogsz bukkanni, mivel egy ilyen lehetőséget kár lenne kihagyni - szorítom a kezeim ökölbe. - Végre megkapja az a barom, amit megérdemel aztán pedig élete végig rácsok mögött tölti majd az életét. 
  Tony ötlete hogyan juthatunk be bevált, így már az ajtó előtt állunk arra várva, hogy behívjanak minket. Sosem voltam még ennyire izgatott. Teli vagyok energiával és dühvel, bármit szét tudnék verni, de most minden dühöm egyetlen személyre fog irányulni, aki nem más mint ez a szemét.
  - Jöhetnek, Mr.Walker fogja önöket - jelenik meg egy nő előttünk, majd nyitja ki nekünk az ajtót. 
  Mosolyt erőltetve magunkra lépünk be a hatalmas szobába, viszont amint az ajtó bezárul mögöttünk vérfagyasztó vigyor ül ki az arcunkra, amint találkozik a tekintetünk az előttünk álló őszülő pasival, aki értetlenül bámul ránk.
  - Jó napot! - üdvözöl minket. - Miben segíthetek? - néz végig rajtunk.
  - Hát meg sem ismersz már? - szólal meg Tony. - Azt hittem azért jobb memóriád van, de úgy látszik, ez is csak hazugság - jegyzi meg szárazon.
  - Ismernem kellene önt? - vonja fel a szemöldökét.
  - Nem tudom - vonja meg a vállát. - Talán volt egy nővérem, akit eladtál, majd megölettél, így már rémlik, hogy is vagyok én? - csattan fel. - Megöletted a nővérem! - kiált fel, majd elindul felé és szorosan előtte megállva közli vele. - A fiad vagyok te apák réme!
  - Tony? - nyílnak nagyra a szemei. - Ó a rohadt életbe - morogja, miközben kezével egy gombot keres az asztalán.
  - Én azt nem tenném - szólalok meg kimérten. - Egy rossz mozdulat és öten támadnak rád! - közlöm vele. - Különben hadd mutatkozzak be, bár szerintem ismersz már, hiszen a lányodnak én voltam a barátja, amíg el nem vetted őt tőlem!
  - Mi a francot akartok itt, fiúcskák? - morogja. - Szerintem ti sem gondoltátok át, hogy ennek mi lesz a vége, ha tudjátok, hogy én ki vagyok.
  - Ó dehogynem! - vágom rá. - Beszélgetni jöttünk, de most, hogy itt vagyunk a pokolba vele, inkább megmutatom, hogy mit érdemel egy ilyen ember - lendül az öklöm, majd találkozik az állával, amit egy reccsenés követ. - Srácok szálljatok be, aztán majd beszélgetünk vele - nézek a többiekre.

  Amióta kilépett azon az ajtón, rossz megérzésem van. Lehet, hogy ez csak azért van, mert attól félek elveszítem, de akkor is rettenetes, hogy azt látom magam előtt, ahogy Niall közli velem, hogy megsérült, pedig semmi ilyen nem történt eddig. 
  Mielőtt kilépett volna majdnem kimondtam neki, hogy szeretem, mert így van. Tényleg szeretem, csak nem tudom hangosan kimondani. Ő is biztosan tudja ezt, de úgy érzem, hogy elmulasztottam egy lehetőséget és lehet, hogy többet nem lesz rá alkalmam, én pedig nem akarom, hogy valami történjen vele és ő ne tudja, hogy mennyire fontos számomra. 
  Miért van az, hogy az ember csak akkor jön rá, hogy valamit elbaszott, amikor már késő helyrehozni, hiszen nincs rá idő. Azt akarom, hogy hallja tőlem és ne telefonon, hanem szemtől szembe. Tudni kell mit érzek iránta, mert annyi mindent tett értem, hogy ezt megérdemli és én is azt szeretném, hogy elmondhassam neki. Ő már annyiszor megtette az utóbbi napokban, én pedig még egyszer sem, mert valami olyasmitől félek, aminek semmi értelme. Nem minden pasi egyforma, nem kellene egymáshoz hasonlítsam őket, mert nincs két egyforma a világon. Harryről pedig még a legrosszabb rémálmomban sem tudnám elképzelni, hogy ártani akarna nekem, mert ő egyáltalán nem olyan és ezt már rengetegszer be is bizonyította nekem az idők során.
  - Brit nyugodj meg - szólal meg Niall. - Látom rajtad, hogy mindjárt kiborulsz, de nem lesz semmi baj, biztos vagyok benne, hogy minden rendben lesz velük. 
  - Nem ez a baj Niall, ezt én is tudom, vagyis bízom benne, de nem mondtam el neki valamit, amit hallania kellett volna, mielőtt kilép azon az ajtón, és most rossz megérzésem van emiatt. Félek, hogy nem lesz alkalmam rá és azt sosem bocsájtanám meg magamnak - motyogom.
  - Tudja, hogy szereted - mosolyog rám lágyan. - Lehet, hogy még nem mondtad ki neki hangosan, de ezzel mindannyian tisztában vagyunk már. Látszik rajtad, hogy mit érzel iránta, és hidd el nekem, hogy ezt ő is tudja. 
  - Ennyire nyilvánvaló? - kérdem megtörten. - Mindenki biztos az érzésemben, engem kivéve?
  - Ez nem a te hibád, te is tudod - fordul felém. - Csak érzelmileg sokk ért hónapokkal ezelőtt és képtelen vagy hinni abban, hogy létezik szerelem, hiába tudod, hogy van, csak félsz beismerni magadnak és ezzel nincs semmi baj, mert idővel Harry el fogja érni, hogy elhidd szeret téged és nem akar átverni. És hidd el nekem, hogy nem fog belefáradni, hiába éred azt. Nem szokta ő feladni a céljait, mindig addig ügyeskedik míg el nem éri, amit akar és utána nem engedi el soha többé, bízz bennem.
  Nem tudom, hogy mit kellene neki mondanom. Ő csak kedves akar hozzám lenni, hogy megnyugodjak. De bennem még mindig csak az van, hogy nem mondtam el neki, és hagytam elmenni ahhoz az emberhez, aki nem egyszer tette tönkre az életem. Persze ők sokkal többen vannak, mert biztos vagyok benne, hogy az öreg sem fogja hagyni magát, mert nem úgy ismerem, de ha Harryék okosak, akkor ki tudják őt játszani. Neki is van egy gyengéje és bízom benne, hogy az évek teltével ők is rájöttek erre, nem csak én. 
  - Niall! - szólalok meg. - Kérnem kell tőled valamit, és muszáj teljesítened.
  - Nem viszlek oda, Brit! - tiltakozik. - Eszem ágába sincs téged odavinni, hogy Harry majd kinyírjon, amikor meglát téged ott. Felejtsd el. Nem tehetem - rázza a fejét. 
  - Meg kell tedd, kérlek. Látnom kell őt, és elmondanom neki, hogy érzek... kérlek - könyörgöm neki. - Sosem tettem még ilyet, de most itt ülök előtted és könyörgöm, hogy vigyél el oda.
  - Harry meg fog engem ölni - nyögi be. - Tuti, hogy én vagyok a legrosszabb személy, akit megbízhatott ezzel. 
  A taxiban ülve már úgy érzem, hogy én nem gondoltam át ezt az egészet teljesen, hiszen most éppen oda tartok, ahol olyan személyek vesznek majd körül, mint akkor és nem biztos, hogy erre én készen állok. Sőt biztosan nem. Sosem állok majd készen ilyesmire, de most mégis megteszem, mert fontos nekem és azt akarom, hogy tudja nem félek utánamenni, ha az érzéseimről van szó. 
  - Biztos vagy te ebben, még nem muszáj bemennünk - próbálkozik Niall.
  - Bemegyünk - jelentem ki, bár kicsit sem vagyok olyan határozott, mint szeretnék lenni. - Bocsánat a barátom pár perce járhatott itt, hosszú göndör haj és mondta, hogy hozzak el neki egy papírt mert otthon felejtette, merre találom Mr.Walker irodáját? - kérdem kedvesem, miközben a hátam mögött Niall élesen szívja be a levegőt.
  - A nyolcadik emeleten van az irodája, ott egyenesen előre és meg fogja találni - adja tudtomra mosolyogva az információt.
  Rég nem éreztem ilyen erős nyomást a szívemben, de nem fogok megfutamodni történjen bármi. Már túl közel vagyok a célhoz, hogy feladjam. Csak pár emelet választ el tőle és különben sem hiszem, hogy bármi történhetne velem egy nyilvános helyen, hiszen erre a cégre sokat adnak és nem tűnhet fel rossz néven az emberek előtt, mivel akkor az egész csődbe menne, amit gondolok a tulajok nem akarnak. Bár ha kiderül, hogy mivel foglalkoznak szabadidejükben az emberek, akkor a cégük lehúzhatja a rolót.
  Az ajtóhoz közelítve hangos veszekedés üti meg a fülem, majd egy hang, amit ezer közül is felismernék. Harry.
  - Őrülten szerelmes voltam Libby-be, bármire képes lettem volna érte. Nekem jobban fájt, ha sírt, mint saját magának. Semmit sem akartam jobban, mint őt biztonságban tudni és elérni, hogy mosolyogjon mindig. Egy nyugodt életet akartam számára, magam mellett. Szerettem volna nem csak összeköltözni vele, ha elvenni feleségül és felnevelni a gyerekeinket. Gyermekünk született volna, és én megkértem volna a kezét, de minden tönkrebaszódott azon az estén, amikor kilépett azon a kurva ajtón és soha többet nem lépett be újra rajta. A te hibádból, te rohadék! - üvölti, miközben valami hangosan csattan. - Tönkrement az életem miatta, baromi sok időbe telt és valószínűleg sosem fogom tudni őt nem szeretni....
  Idáig voltam képes hallgatni. Libby-ről beszélt végig. Hogy mennyire szerette őt, hogy mit terveztek közösen, hogy gyerekük lett volna. A könnyek azonnal eltorzították a látásom. Remeg az egész testem. Nem is hallom mit mondanak, csak sarkon fordulok és elrohanok, miközben Niall utánam kiabál. Most akartam elmondani neki, hogy mennyire szeretem és erre azt kell hallanom, hogy ő mennyire szerette Libby-t. Hát tudod mit kapd be szerelem! Kapd be Styles!
  - Britney? - hallok meg egy ismerős hangot.

Sziasztok! Meghoztam az új részt. Tudom rég volt, amit nagyon sajnálok, de sajnos nekem május óta vizsgáim vannak és csak most lett vége. Már csak a pótvizsgák maradtak, és bízom benne, hogy nem kell mindre bemennem, csak párra. Tudom, hogy ez így szar, nekem is az, mert baromira hiányzik az írás, de egyszer ígérem, hogy visszatérek. Októberig be fogom fejezni az explosionst és aztán már csak egy max két blogra kell koncentrálnom, de biztosan nem lesznek ilyen hosszú részesek. De gondolom az kárpótol majd titeket, ha gyakrabban lesznek részek. 

2017. április 25., kedd

2.évad - 13.rész


New York


  Szeretlek! Az a bizonyos szó, amit minden lány hallani szeretne a párjától. Én alig pár másodperce kaptam meg, mégsem tudom elfogadni, mert nem hiszem el. Ezek után nehéz lenne elhitetnie velem, hogy miattam is teszi. Lehetséges, hogy miattam is, de ha az arányokat nézzük Libby mindig jóval előttem lesz, ami persze érthető is, csak az a baj, hogy én baromira beleszerettem, pedig ettől féltem a legjobban és minden apróság amibe kapaszkodhatok, hogy ez az egész nem igaz meg fog történni, mert félek. Igen, rettenetesen félek. A szerelemtől félek. Belegondolni is rossz, hogy egy rossz döntés miatt képes az egész életem a feje tetejére állni. Hiszen ha belegondolunk, akkor én támadásokon kívül nem sok más bántalmazást kaptam mivel sosem adtam fel a küzdelmet, viszont az igaz és tiszta szerelemben való hitemet teljesen elvették tőlem. Valószínűleg sosem fogom visszakapni, mert én nem fogok engedni belőle, a másik fél pedig sosem lesz olyan erős, hogy kitartson mellettem a végtelenségig. Harry most azt mondja szeret, hogy már nem Libbynek mondja ezt, hanem nekem. Ami lehet igaz, de tényleg így is gondolja? Sosem volt benne az az érzés, hogy én kicsit hasonlítok arra a lányra, akibe ő szerelmes volt? Vajon nem ennek köszönhető ez az érzés... Igaz, hogy már nem egyszer válaszolt erre a kérdésemre, de még mindig nem tudott meggyőzni róla. Makacs vagyok, nagyon és ha valamit a fejembe veszek, mint most ezt, nagyon sokáig kell mondogatni nekem, míg végül beismerem, hogy talán igaza van. Szeretnék neki hinni, mindennél jobban, mert mellette biztonságban érzem magam és jó is vele lenni, de egyszerűen nem megy, ami előbb vagy utóbb ahhoz fog vezetni, hogy  elveszítem, amit nem biztos, hogy el tudnék viselni. Emlékszem milyen voltam mielőtt ő az életembe került, kész roncs. Oda semmiképp sem kerülhetek vissza, viszont ha így folytatom nem sok választásom marad. 
  A válaszomra vár vagy legalább egy apró reakciómra, míg én csak dermedten állok előtte. Képtelen vagyok megmozdulni, pedig legszívesebben beszaladnék a szobába és magamra zárnám az ajtót. 
  - Kérlek mondj valamit - suttogja miközben közelebb hajol hozzám, de én csak annyira vagyok képes, hogy a tekintetem a földre szegezzem. Sóhajtva nyúl az álam alá, majd emeli fel azt. - Megrémisztett, amit mondtam? - kérdi. - Nézd, tudom, hogy ez hirtelen jött, de el kell nekem hinned. Ha nem így lenne, akkor miért lennék melletted, miért akarnálak biztonságban és mindig a közelemben tudni? Ha nem a szerelem miatt, akkor miért? Tudom, hogy számodra ez nehéz, mindenkinek az lenne azok után, amin átmentél, nekem is az volt kimondani, de teljesen komolyan gondoltam. Szeretlek - néz a szemeimbe, mire az enyémekbe könnyek gyűlnek.
  Sosem fogom megérteni, hogy miért van az, hogy az ember annak a személynek a karjai között lel nyugalomra, aki éppen a frászt hozta rá vagy esetleg megbántotta. Bár ha belegondolunk akkor egyszerű rá a válasz, mert szerelmes bele. Annak ellenére, hogy egy szóval elérte, hogy remegjek a félelemtől, mégis hozzá akarok bújni, amit meg is teszek, mindkettőnk meglepetésére. Először meglepődik, majd szorosan átfogja a derekam és magához ölel. Fél perce még menekülni akartam egy szobába, most meg itt állok őt ölelve. 
  - Minden rendben lesz - suttogja a hajamba. - Tudom, hogy most haragszol rám, mert már azelőtt eldöntöttem mi lesz mielőtt még beavattalak volna, de meg kell értened, hogy azt szeretném, hogy velük gyere, hogy vigyázhassak rád. Sosem engedném, hogy ártsanak neked, ha ettől félsz. Soha!
  Semmit sem mondok csak továbbra is a pólóját markolva ölelem. Ő nem értheti, hogy én miért nem akarok vele menni, de nem kényszeríthet semmire sem, amit én nem akarok, mert abból csak baj lenne méghozzá nem is kicsi.
  - Most bemegyünk a szobába, oké? - kérdi halkan, mire én aprót bólintok. A lábam alá nyúlva emel fel, majd visz be a szobánkba. Lassan lépked velem a karjában, mintha attól félne, hogy elejt, pedig ezzel mindenki tisztában van, hogy sosem történne meg. Amint az ágyhoz érünk, leül rá engem pedig szorosan a karjaiba zár. Nem sírok, semmit sem csinálok, egyszerűen csak gyorsan veszem a levegőt. - Kérdezhetek valamit? - bólintásom után megszólal. - Valamiért nem tudom elhinni, hogy te csak azért borultál ki ennyire, mert Libby miatt kezdtem el az egész kutatást, érzem, hogy van valami még mögötte, amit nem akarsz nekem elmondani, de te is tudod, hogy jobb ha nem titkolózol, hogy segíteni tudjak neked.
  Lassan húzódom el tőle, hogy a szemeibe tudjak nézni. Annak ellenére, hogy nem igazán ismer valami hosszú ideje, jól kiismert. Látom a szemeiben az aggodalmat, miközben lassan az arcomhoz emeli a tenyerét és végigsimít a bőrömön. 
  - Igazad van - motyogom. - Haragszom rád, aminek az oka is megvan és ezt te is tudod, de tényleg nem csak ennek köszönhetően nem akarok menni... Nézd nem tudom, hogy Libby mennyit mesélt neked erről az egészről, de annak a helynek volt sokkal sötétebb része is, mint amin ő járt - kezdek bele. - Ő behódolt nekik, míg én nem... nálam nem mentek olyan könnyen a dolgok, sosem adtam meg magam, mindig küzdöttem ellenünk és meg is lett a következménye - sóhajtok fel. - Tudod... azon a helyen vannak olyan emberek is, akik a büntetést intézik, ebből is többféle típus. Mivel én sosem engedelmeskedtem minden büntetésben volt részem és attól tartok, ha esetleg odamegyünk és valamilyen módon meglátom, akkor pánik tőr rám, ami nem is lenne meglepő azok után ami történt. Minden ember aki benne volt az egész ügyletben valamilyen szerepet töltött be benne, ami a lányokkal kapcsolatos. Nem csak fiatalok voltak ott, hanem idősebbek is és ők... ők sokkal rosszabbak mindenkinél - remeg meg a hangom. 
  Látom, ahogy az arcán ezernyi érzelem fut végig a történetem hallgatva, ami megrémiszt, hiába tudom, hogy sosem ártana nekem. De a dühös pasik kiszámithatatlanok és én őt még nem igazán láttam ennyire dühösnek ezelőtt. 
  - Ezt miért nem mesélted korábban? - kérdez rá. - Ha tudtam volna erről, akkor sokkal jobban próbálkoztam volna a keresésben, mindent megtettem volna, hogy börtönbe zárják őket. Szóval az is lehetséges, hogy Libby apja is azok a személyek között volt, akik a büntetéseket osztották? - kérdi vérben forgó szemekkel.
  - Én nem tudom - suttogom - de nem is szeretném megtudni. Nem akarok velük találkozni, soha többet nem akarom őket látni - rázom meg a fejem. - Minden eszembe jutna, ami velük kapcsolatos és arra nem állok készen és sosem fogok.
  - Nyugodj meg - fogja kezei közé az arcom. - Minden rendben lesz, nem fogsz velük találkozni, sosem állt szándékomban magunkkal vinni téged arra a helyre, ahol megtaláljuk azt a barmot. Te a szállodába fogsz maradni valamelyikünkkel és biztonságban leszel.
  - Még mindig nagyobb biztonságban érezném magam itthon, de tudom, hogy téged lehetetlenség lenne erről meggyőzni, szóval legyen veletek megyek, de a szállodából ki sem fogok lépni, mert New York sokkal veszélyesebb, mint azt te hiszed, főleg engem nézve.
  - Nem is engedtelek volna el sehová sem egyedül, mivel csak mellettem és a többiek mellett leszel biztonságban.
  Zuhanyzás közben végig azon járt a fejem, hogy hová fogok utazni holnap. New York. Mások számára az a város egy élmény és álom, számomra pedig egy rémálom. Amíg ott voltam rengeteg beszélgetésüknek voltam fültanúja és a legtöbb esetben a helyszín szinte mindig New York volt. Az a város, ahol az élet a legpörgősebb, ahol kevésbé veszik észre ha eltűnik egy lány, főképpen ha a szüleik nem felelősségtudóak. A legtöbb emberük ott él, és ott szerzi be az áldozatokat. Normálisnak tartom, hogy bennem van az érzés mi lesz ha találkozom valamelyikükkel? A többiek dührohamot kapnak és pedig sokkot, aztán kezdhetnék mindent előről, egyedül, mivel ezt a személyek híres üzletemberek vagy nagyemberek, akik biztos elintéznék, hogy a fiúk ne legyenek szabadok, vagy rosszabbik esetben eltüntetnék őket a Földről. Egyiküket sem akarom elveszíteni. Lehet, hogy csak Harryvel vagyok jó viszonyban, de a többieket is bírom, még Louist is. Nem tudnám elviselni, ha miattam esne bajuk, vagy esetleg azért, mert én hallgattam erről az egészről.
  - Brit - kopogtat Harry az ajtón - minden rendben elég régóta vagy bent?
  - Máris megyek, csak felöltözöm - válaszolok neki gyorsan, mielőtt még besétálna. Hiába látott már meztelenül tegnap, még mindig tartózkodom ettől. A zuhanyzás és a szex két különböző dolog, talán egyszer majd nem fogom ezt mondani, de ahhoz még nem telt el elég idő. - Harry? - kérdem bizonytalanul.
  - Igen? - jön egyből a válasz.
  - Megígéred nekem, hogy nem lesz se neked sem a többieknek semmi bajuk és épségben térünk vissza?
  - Bemegyek - jelenti ki, mire azonnal kitárul előtte az ajtó, ő pedig belép rajta, én pedig szorosabban húzom össze a testemen lévő törölközőt. - Ne gondolkozz ilyesmin, főképpen nem zuhanyzás közben, meg is sérülhettél volna ha elcsúszol, mert nem figyelsz - lép hozzám közelebb, majd fogja meg a karom. - Nem tudom, hogy miért kell minket ennyire félteni, de megnyugtatlak, hogy képesek vagyunk magunkra vigyázni és nem lesz semmi bajunk sem.
  - Én csak nem akarlak téged elveszíteni - suttogom alig hallhatóan.
  - Tudom - simít ki egy vizes tincset a szememből. - Nem is fogsz, nyugodj meg. Most pedig kapd össze magad majd feküdjünk le.
  Miután magamra hagy a fürdőben, nem húzom sokáig az időt. Magamra kapom a pólóm és bugyim majd hajam megfésülve lépek ki a szobába. Harry már az ágyban fekszik és a telefonjával szórakozik. Lassú léptekkel kerül meg az ágyat, majd ülök le a szélére. Holnap ilyenkor már New Yorkban leszek és csak reménykedhetek benne, hogy másnap minden a legnagyobb rendben lesz a többiekkel.
  - Ne agyalj ezen, Brit - karol át hátulról Harry. - Ma este ne foglalkozz vele, legyen elég annyi, hogy én itt vagyok és te is. Minden rendben van és lesz is, ebben kell bíznod, mert ismersz. Semmit sem adok fel egykönnyen és mindig elérem a célom - puszil a nyakamba, mire egy sóhaj szökik ki a számon.
  - Utálok veled veszekedni - dőlök a mellkasának, miközben kezeim az övéire helyezem.
  - Én sem szeretek, de ez benne van egy kapcsolatban. Viszont az mindig örömmel tölt el, hogy hiába veszekszünk az este folyamán mindig egymás karjai között alszunk el - kuncog. - Fontos vagy nekem, és az, hogy képes vagy nekem megbocsájtani szintén erre utal a részedről. Fontos vagyok neked?
  - Miért teszel fel olyan kérdéseket, amikre alapból tudod a választ. Tisztában vagy vele, hogy fontos vagy nekem, különben már rég nem lennék itt, sőt sosem lettem volna itt - teszem hozzá halkan.
  - Akkor mikor fogod elhinni, hogy amit pár órával ezelőtt mondtam neked azt teljesen komolyan gondoltam? - kérdi. - Ha kell a nap minden egyes percében elmondom neked, hogy szeretlek, mert igaz - szorít magához erősebben.
  - Nekem... nekem ez még nem megy - jövök zavarba. - Én ezt képtelen vagyok elfogadni. Egyszerűen nem megy. Még nem és nem is hiszem, hogy a közeljövőben ez változni fog. Valamit ott megöltek bennem, és az a szerelemben való hitem volt. Tudom milyen, én is érzem, de képtelen vagyok benne hinni, nem tudom elfogadni magát az érzést, de tudnod kell nem azért nem megy, mert én nem gondolom ezt az egészet komolyan köztünk, csak...
  - Shh - állít le. - Értem, hogy mit akarsz mondani, de attól én még minden nap el fogom neked mondani, hogy mit érzek, hátha ez majd segít benne, hogy végre elhidd nekem, amit mondok neked.
  - Aludjunk - motyogom, miközben kibontakozom a karjai közül. Egyre kellemetlenebbül érzem magam ettől a témától szóval nem csoda, hogy minden apró trükköt bevetek, hogy megszabaduljak tőle.
  Sóhajtva kúszik vissza az ő részére, tudva, hogy csak egy kifogás volt tőlem, de örülök neki, hogy nem vitatta tovább. Én is bemászok, majd magamra húzva a takarót fordulok felé.
  - Sajnálom, hogy ilyen nehéz eset vagyok - szólalok meg néhány percnyi csend után.
  - Szeretem a kihívásokat - fordul felém egy halvány mosollyal, majd közelebb férkőzve hozzám nyom egy puszit a számra. - Gyere ide hozzám és aludjunk, mert holnap hosszú nap elé nézünk.
  A kérését teljesítve helyeztem fejem a mellkasára, miközben teljesen hozzá simultam a testéhez, míg ő bal karjával magához láncolva helyezte magát kényelembe és hunyta le zöld szemeit, hogy nyugovóra térhessen, ahogy én is tettem.

***

  Reggel mindketten fáradtan ébredtünk. Én azért, mert nem igazán sikerült valami hamar elaludnom a gondolataim miatt, ha meg meg is történt, akkor rémálmok gyötörtek, de szerencsére nem voltak olyan vészesek, hogy a göndörkét is felkeltsem. Harry pedig minden egyes reggel így ébred, mintha semennyi alvás nem lenne számára elegendő. 
  - Nekem indulnom kell Gemmához - szólal meg Harry, amint megette az előtte lévő utolsó falatot is. - Tudom, hogy nem szóltam róla, csak gondoltam valakit be kellene avatnom, hogy lelépünk pár napra - teszi hozzá.
  - Értem - biccentek felé.
  - Hozzád pedig hamarosan érkezik Andrew - jelenti ki, mire ráncba szalad a homlokom. - Ő tud az utazásról, a pontos okát nem mondtam el neki és szeretném, ha te sem tennéd, viszont van egy olyan sejtésem, hogy már sejti. Csak beszélni akar veled és látni, hogy vagy szóval ne izgulj. 
  Tehát még Andrew is tudott az utazásomról csak én nem voltam vele tisztában. Kiborultam ez tény, de úgy érzem, hogy jogosan, viszont ez nem kellett volna megállítsa benne Harryt, hogy elmondja nekem mit tervez. Jogom van tudni, hiszen én is bosszúra szomjazom, vagy ha nem is ezért, akkor csak abból az okból kifolyólag, hogy pontosan tudja mit jelent ő számomra, és hogy érezném magam ha valami történne vele. De ezen már kár rágódnom, hiszen minél jobban agyalok rajta, annál jobban összezavarodom és pánikba esek a következő napok miatt. 
  - Nem kérhetsz tőlem ilyet - sóhajtok fel. - Te is tudod, hogy a mi beszélgetéseink sosem alakulnak valami jól, főképpen nem akkor, ha látni szeretné, hogy vagyok. Ő jön a buta kérdéseivel, én kiakadok rá, majd ő elkezd meggyőzni arról, hogy pontosan tudja mit csinál és legyek okos kislány és válaszoljak neki én pedig elküldöm a pokolba.
  - Ismerlek, még szép, hogy tudom most is valami hasonló várható, viszont beszélni akar veled és neked ezt el kell fogadnod, mivel a rokonod. Nem kerülheted csak azért, mert közben az orvosod is, aki csak segíteni szeretne neked. Bízz benne, hogy minden rendben lesz, próbálj meg eltölteni vele negyed órát nyugalomban és aztán ha látja, hogy minden oké, akkor menni is fog.
   - Te nem ismered őt, ha ezt elhiszed róla - döbbenek meg. - Pontosan tudja, hogy nálam a nyugalom semmi jót sem jelent éppen ezért tenne meg mindent annak az érdekében, hogy az idegeimre menjen én pedig végre elmondjam neki az igazat.
  - Kibírod - áll fel majd sétál elém. - Minden rendben lesz - nyom egy puszit a homlokomra. - Három-négy napra pakolj, hamarosan jövök és ha szeretnéd, akkor rajtam majd kitombolhatod magad - kacsint rám, én pedig csak kérdőn nézek rá, egészen addig, míg le nem esik, hogy is értette, ugyanis abban a pillanatban pirbe borul az egész arcom.
  - Utállak! - kiáltom utána, mikor ő már az ajtóba van, mire felkuncog.
  - Én szeretlek és a két érzés között irtó kicsi a határ, szóval gondold át jól mit is érzel valójában - közli velem, majd az ajtót bezárva maga mögött hagyja el a lakást.
  Lehet, hogy tévedtem azzal kapcsolatban, hogy fel fogja adni? Tényleg képes lesz a végsőkig ezt mondogatni nekem míg a végén én magam is el fogom hinni? Ha a személyiségét és az elszántságát nézzük, akkor biztos vagyok benne, hogy így lesz. Viszont ott van benne az is, hogy én nem egyszer fogok még előtte kiborulni és nem is a tegnapi volt az utolsó veszekedésünk, és ennek következtében sosem lehet majd tudni mikor változik meg rólam a véleménye. Bízom benne, hogy nem fogja feladni a harcot és ő lesz az én megmentőm, viszont akkor sem lennék képes rá haragudni, ha megtenné, mivel fontos nekem és ez túlszárnyalja azt, hogy elhagy magamért, amit én már alapból rég megtettem volna a helyében...
  Gyáva volnék, ha éppen azon gondolkodom, hogy itt a nagy esélyem megszökni, hiszen nincs itt sem Harry sem senki más, egyedül vagyok, ha szeretnék most elmenekülhetnék. De itt már az az igazi kérdés, hogy tényleg ezt szeretném, vagy csak a félelem beszél belőlem. A válasz egyszerű. Még én magam is tudom a választ, annak ellenére, hogy leginkább tagadnám. Azért akarok menekülni, mert félek attól, hogy valakinek ennyire fontos lettem és ez butaság. Mindenki erre vágyik, én meg ettől parázok be? Szánalmas.
  Inkább hálásnak kellene neki lennem, hogy így érez és képes szeretni, annak ellenére is, amit velem tettek, annak ellenére, amin már egyszer átment. Lehet, hogy tegnap még kicsit sem gondoltam bele abba, hogy ez a felkutatás nekem is a javamra válhat. Lehetséges, nem miattam kezdte el, de már én is bele tartozok az okokba, én pedig semmit sem szeretnék jobban, mint bosszút állni azokon az embereken, akik tönkretettek. El akarom érni, hogy önmagam tudjak lenni, de ez csak akkor fog menni, ha végleg feloszlik a csapatuk, nem pedig csak egy részük. Nem elég ha csak egy személy fizet meg a bűneikért, mindenkinek a rácsok mögött kell szenvednie élete végig, vagy inkább elvenni tőlük azt. Nem tudom, melyik lenne számomra megnyugtatóbb. Annyira gonosz sem vagyok, hogy valakinek a halálát kívánjam, viszont azt minden jogom megvan kérni, hogy soha többet ne jusson ki a rácsok mögül, és nem csak nekem, rajtam kívül még jó pár lánynak.
  Olyan emlékeket szereztek nekünk, amik életünk végéig követni fognak bennünket. Legyünk bármilyen boldogok, mindig elő fognak jönni és akkor minden romokba dőlhet, ha az illető nem ismeri a múltunkat, hiszen nem minden pasi fogadja el és képes kezelni, ha a barátnője hisztirohamot kap és csak veszekedésre képes napokig.
  Gondolatmenetem a csengő zavarja meg, mire sóhajtva indulok el az ajtó irányába. Semmi kedvem hozzá, nem akarom magam felhúzni és semmiképpen sem szeretném, ha ecsetelni kezdené nekem, hogy mi a jó számomra és mi nem, mert azt rajtam kívül senki sem tudhatja jobban.
  - Jó látni téged Brit - üdvözöl, mire én csak a szemeim forgatom.
  - Mi szél hozott ide Andy? - kérdem cseppet sem kedvesen. - Azt hittem csak a megbeszélt időpontokban kell jelentenem nálad, vagy talán változott a terv csak én még nem tudok róla?
  - Nyugalom - lép beljebb. - Nem kell így nekem esni, azért mert bal lábbal keltél fel. Csak beszélgetni jöttem, mivel Harry közölte velem, hogy New Yorkba utaztok és így elmarad a szokásos találkánk is.
  - Nem keltem fel bal lábbal, Andy egyszerűen csak nincs kedvem veled beszélgetni arról hogy vagyok. Jól. De te ennyivel nem elégszel meg, mert te azt szeretnéd tudni, hogy komolyan hogy vagyok és erre is a válaszom az lesz, hogy jól.
  - Fejezd be - emeli meg kicsit a hangját. - Nézd tudom, hogy nem könnyű neked, elhiszem de az én segítségem sem utasíthatod vissza életed végéig. Szükséged van valakire, aki segítsen neked, aki tudja hogy kell.
  - Fogadunk? - vonom fel a szemöldököm. - Simán kinézem magamból, hogy hatvan éves koromban is így fogok veled viselkedni, csak mert baromira utálom azt a kérdést, hogy vagy. És már van segítségem, aki pontosan tudja, hogyan kell velem bánni, hogy elmondjak neki dolgokat, lehet nincs diplomája, de ő nem erőlteti, amit én nem akarok, míg te igen.
  - Nem veszekedni jöttem ide - sóhajt fel. - Elhiszem, hogy nem akarsz erről beszélni, rendben. Legyen. Beszéljünk New Yorkról. Miért mentek oda?
  - Harry és a többiek ki akarnak szabadulni innen, kell egy kis levegőváltozás, ő pedig nem akar engem egyedül hagyni, így én is velük megyek, talán baj? - hazudom.
  - Biztos, hogy csak ezért mentek és nem mást terveztek?
  - Mégis mit - nevetek fel. - Talán bankot rabolni készülünk. Már bocs Andy, de ha így lenne, akkor biztosan nem kötném az orrodra.
   - Nem vagy vicces - rázza meg a fejét. - Minden rendben van köztetek, Harryvel? - kérdi, mire én zavarba jövök. A francba is, miért nem tudom elrejteni, ami két napja történt? Nem ez volt az első alkalmam. Nem kellene ennyire zavarban éreznem magam, viszont Harry más, így a helyet is más lesz. - Történt valami? - fürkészi az arcom.
  - Minden rendben közöttünk - nyelek egyet, ami régi hiba Andynél, de remélem nem hozza szóvá. - Jól megvagyunk. Oké nem azt mondom, hogy nem veszekszünk, de jól megvagyunk. Jól megvagyok vele - vallom be neki.
  - Akkor jó - mosolyodik el, mint aki tudja, hogy éppen mit titkolok. - Nekem pácienshez kell mennem, szóval nem is maradok tovább, csak annyit szeretnék még mondani, hogy vigyázz New Yorkba. Ne csinálj semmi butaságot, jó?
  - Persze - forgatom meg a szemeim. - Viszlát Andrew! - nyitom ki előtte az ajtót, majd tessékelem ki rajta.
  Ez hamarabb ment mint gondoltam. Már csak össze kell pakolnom, hogy mire Harry hazaér ne kelljen rám várni és indulhatunk is. Nem mondom azt, hogy ez lesz a legnagyobb élményem, viszont azt állíthatom, hogy sok emléket szerez majd nekem ez az utazás.

***

  A reptérre érve már érzem a hasamban lévő apró görcsöket, amik biztosan egyre erősebbek lesznek, ahogy közeledünk majd a végcélhoz, de nem fogok megfutamodni. Megígérte, hogy nem lesz semmi bajom, és én bízom benne. 
  - Miért van az, hogy te lány létedre egy apró sporttáskával jössz, míg én fiú létemre egy hatalmas bőrönddel? - vonja fel a szemöldökét Zayn.
  - Én nem hozok sok cuccot - vonom meg a vállam - csak ruhákat és néhány apróságot. Szerintem neked a táskád háromnegyede hajcuccokkal van tele - nevetek fel.
  - Vagy csak azért mondod ezt, mert a cuccaid egy része Harry bőröndjébe található - szűkíti össze szemeit.
  - Ezt sosem fogod megtudni - kacsintok rá. 
  Az út további része csendben telt. Harry végig mellettem ült és fogta a kezem, mintha félnék a repüléstől, pedig már rég nincs így. Biztonságban érzem magam mellette. Ha egy épület tetején sétálnánk, akkor sem félnék attól, hogy lezuhanok, mert ő ott lenne mellettem és ettől a félelmem messze szállna. 
  New Yorkba érve, fáradtan szállunk le a gépről. Niall első mondata az volt, hogy éhes, ami tőle nem is olyan meglepő, viszont a többiek semmi mást nem szerettek volna csak egy ágyat, velem az élen. Szerettem volna bezuhanni egy puha ágyba és magamhoz ölelve a párnát elaludni. De sajnos az út nem volt olyan egyszerű a szállodáig, mert a srácokat felismerték a rajongók, ennek köszönhetően pedig engem is és kicsit hosszabbra sikerült az út, mint terveztük. 
  - Sajnálom - suttogja Harry, amint liftbe szállunk. - Nem gondoltam bele ebbe az egészbe teljesen.
  - Nem haragszom - mosolyodom el.
  - Holnap hánykor megyünk és ki marad Brittel? - kérdez rá Liam, miután kilépünk mindannyian a szerkezetből. 
  Erre én is kíváncsi vagyok, mivel semmi kedvem egy olyan személlyel maradni, akivel képtelen vagyok két percet kibírni anélkül, hogy ki akarjam nyírni. Kíváncsian fordulok Harry felé, ő pedig körbenézve a társaságon pillant rám.
  - Niall fog veled maradni, holnap - adja a tudtomra, mire a szőkeség egy bólintással jelzi, hogy megértette. - Az indulást még nem terveztem el, amikor felébredünk. Úgyis ott van szinte egész nap. Nincs órához kötve. És különben is erre fel kell készülni, nem lehet csak úgy megbeszélt időpontra menni, ha nem érezzük úgy, hogy minden rendben lesz.
  - Én már most készen állok - mordul fel Louis.
  Eddig még sosem láttam őt ilyen komolyan beszélni, de úgy látszik, ha a szerettei biztonságáról van szó, akkor mindenre képes azért, hogy megvédje őket. A vicces és idegesítő fiú tud aggódó és akaratos is lenni, meglepő.
  - Mi az? - néz rám kérdőn.
  - Csak megleptél - vonom meg a vállam. - Gondoltam, hogy ilyen oldalad is van.
  - Sok mindent nem tudsz te még rólam, Vadmacska - kacsint rám.
  - Mivel nincs kedvem veszekedni, sem semmihez, így inkább megkeresem a szobánkat - pillantok Harryre. - Bent találkozunk. Jó éjt srácok - búcsúzom el tőlük.
  Amint bezáródik a hátam mögött az ajtó felsóhajtok. Itt vagyok. New York. Az a város, aminek millió rejtélye van. Holnap pedig, reményeink szerint egyre fény derül és többet nem kell miatta aggódnunk. Remélem így lesz, és mindannyian épségben visszaérnek.

Sziasztok! Tudom rég volt rész, de sajnos nem igazán alakulnak úgy a napjaim, hogy képes legyek 4000 szót megírni, amellett, hogy rengeteget kell olvassak a vizsgák miatt. De most itt a következő és megpróbálom, nem ígérem, de megpróbálom kéthetente frissíteni a sztorit. DE biztosan nem fogom kihagyni azt a kérdést, amire kíváncsi vagyok. Hogy tetszik Harry száma? Csak én érzem azt, hogy ez nagyon illik hozzá, vagy ti is így gondoljátok. Baromira jól hangzik és sokkal jobban tetszik, amikor élőben adja elő. Ó igen, voltam olyan idióta, hogy fenn maradtam éjjel, csak hogy meg tudjam nézni a fellépését. Mi a véleményetek, várjátok már a május 12.-ét? Remélem, hogy tetszett a rész. További szép estét!

2017. március 11., szombat

2.évad - 12.rész


Az a bizonyos szó



  Ha egyszer az életbe a megérzéseimre hallgatnék, akkor most nem lennék ilyen kiszolgáltatott állapotban. Ha nem ittam volna ennyit, akkor most kicsit sem érezném magam ilyen feszülten Harry közelében. De most mégis azt teszem, mert egy idióta vagyok. A merészségemnek köszönhetően túlságosan felhevült közöttünk a hangulat, én pedig percek óta csak arra tudok gondolni, hogy milyen lenne, ha a ma éjszakát vele tölteném. Csak az jár a fejembe, hogy milyen érzés lenne, ha közelebb lenne hozzám, mint eddig bármikor, ha megérintene és nem eresztene el hosszú ideig. Évekkel ezelőtt biztosan nem vettem volna tudomást erről a zavaró érzésről, hiszen számomra ez normális volt, most viszont zavar. Mert már nem az a lány vagyok, aki voltam, már sosem leszek olyan merész pia nélkül. Minden gond nélkül ágyba bújtam fiúkkal és utána ugyanúgy viselkedtem velük, mintha mi sem történt volna közöttünk, de abban biztos vagyok, ha most ezen az éjszakán megadom magam neki, akkor már semmi sem lesz olyan, mint előtte. Bennem még mindig ott van, hogy talán nem engem lát, hogy én csak egy pótlék vagyok, pedig nem egyszer mondta és próbálta bebizonyítani nekem, hogy ez egyáltalán nincs így, viszont engem erről nem egyszerű meggyőzni, sőt fogalmam sincs, hogy egyszer fog-e egyáltalán neki sikerülni. Ha valamit a fejembe veszek, akkor képtelenség onnan kiverni, ez az egyetlen dolog, ami maradt a régi énemből.
  Ahogy a keze lágyan simogatja a derekam, miközben a többiekkel beszél feszültséghullámokat küld át rajtam. Sosem bírtam jól az ilyen pillanatokat, hamar elvesztettem az uralmat a testem fölött és ezt most nem szeretném. Szeretnék uralkodni a testem felett és az eszemre hallgatni, ebben a helyzetben nem pedig a szívemre, ami azt súgja, hogy húzzam el a többiektől egyenesen a kocsiig, majd fel a szobájába és adjam meg magamnak azt, amit akarok és amit ő maga is akar tőlem.
  - Miért vagy ilyen csendes kislány, talán elvitte a cica a nyelved? - vonogatja a szemöldökét Louis. - Vagy csak rossz dolgokon jár az eszed?
  - Grr... még mindig baromi szemét vagy - forgatom a szemeim. - Én pedig csak szép dolgokra gondolok, amik jó messze vannak tőled, mert míg te a közelben vagy, addig képtelenség nyugodtnak maradni. Percenként ezerszer akarlak megölni, szerinted ez lehetséges?
  - Lou azt hiszem végre megtaláltad a társad, aki nem fogja hagyni magát és visszavág neked - nevet fel Niall. - Én pedig egyre jobban bírlak ezért - vigyorog rám.
  Csak megvonom a vállam, miközben végig magamon érzem Harry tekintetét. Még szép, hogy ő pontosan tudja egyetlen szó sem igaz abból, amit Louisnak mondtam, hiszen igaza volt. Tényleg azon jár a fejem, amin nem kellene, de azért annyi büszkeség még maradt bennem, hogy ezt ne valljam be neki. Élesen szívom be a levegőt, amikor közelebb hajol hozzám és féloldalas mosollyal néz le rám, mint aki a fejembe látna.
  - Mi az? - kérdem tőle, mintha nem tudnám miről is van szó. Egy próbát mindig megér, még ha igazából nem sok esély van arra, hogy bevegye, főképpen nem az a személy, akinek valószínűleg ugyanaz jár a fejében, mint nekem. Talán a többiek bevennék, de akik ismernek azok pontosan tudják milyen vagyok. - Ne nézz már így... - suttogom.
  - Én nem nézek sehogy - vigyorog rám. - Csak kíváncsi vagyok, hogy jól vagy-e, mivel kezdesz egyre vörösebb lenni és tudod lehetetlen nem észrevenni, ha a fények pont rád esnek - néz a szemeimbe.
  - Tessék? - kapom kezeim az arcom elé, mire Harry felnevet.
  - Nyugi Brit, csak vicceltem - fogja meg a kezeim, majd húzza el az arcom elől. - Igazából csak kíváncsi voltam a reakciódra, hiszen ez sok mindent elárul egy ember gondolatáról és hát úgy látszik Louisnak sikerült pont a közepébe trafálnia... de én ezt egy kicsit sem bánom - kacsint rám.
  - Akkora egy szemét vagy - csapom meg a mellkasát. Nem szép dolog ilyet csinálni, főképpen nem, ha társaságban vagy - jelentem ki.
  - Még jó, hogy engem sosem érdekeltek a szabályok - vallja be nekem. - Egyáltalán nem érdekelnek, vagy ha mégis közlik velem őket pontosan azon leszek, hogy mindegyiket megszegjem szóval jobb ha ezt a fejedbe vésed - húz magához, mire egyre erősebb késztetést érzek, hogy megcsókoljam őt. Ahelyett, hogy megtenném viszont elhúzódom és tekintetemmel Li-t keresem a tömegben. - Fél óra múlva megyünk, addig nyugodtan bujkálhaszt előlem - nyom egy puszit a számra, majd elenged.
  Döbbenten állok, miközben ő visszafordul a többiekhez és tovább beszélget, mintha az előbb mi sem történt volna. Megengedi, hogy bujkáljak előle, tényleg ilyen átlátszó lennék? Vagy csak ő ismer annyira, hogy tudja szükségem van egy kis térre? Mielőtt még tovább gondolkodhatnék ezen sarkon fordulok majd elindulok Li keresésére.
  - Miért vagy ennyire vörös? - ugrik hirtelen elém, a semmiből, mire ijedten kapok a szívemhez.
  - Ne tégy úgy, mintha nem lennél vele tisztában - vágom rá. - Szerintem már mindenki tudja mi a problémám, és még csak meg sem próbálják tagadni, hogy ez így van. Soha többet nem megyek bele abba, hogy igyak, ha egy buliba jövünk, mert ezzel csak magamnak ártok.
  Hangosan felnevet, meg sem próbálva leplezni, hogy jól szórakozik rajtam. Persze mit is vártam tőle, hiszen pont ezt akarta, hogy elengedjem magam és ne foglalkozzak a semmivel.
  - Ez nem vicces - jelentem ki. - Komolyan Li, ilyen erős késztetést még sosem éreztem, hogy rávessem magam valakire. Lehet, hogy ez azért van, mert rég voltam valakivel, de az is benne van, hogy csak ő váltja ki belőlem és én inkább az utóbbira szavazok.
  - Ugyanmár Beth, nem vagy egy 15 éves lány, aki még sosem feküdt le senkivel, aki zavarban kell érezze magát, ha egy pasihoz vonzódik, légy egy kicsit merész. Élvezd az életet, és ne foglalkozz a következményekkel, mert vele vagy és jól érzed magad a társaságában, tehát mit számít, ha lefekszel vele, az csak jól sülhet el.
  - Te ezt nem értheted - sóhajtok fel. - Persze jó vele lenni és már alapból történtek köztünk dolgok, de ez más, és ezt te is tudod. Azóta én... szóval érted és nem vagyok benne biztos, hogy nem pánikolnák be mindennek a közepén, akkor mi lenne? Olyan zavarban érezném magam, mint még soha és nem menekülhetnék el, mert vele lakom az istenit is.
  - Te csak félsz és ez érthető, főképpen azért, amit átéltél viszont ez nem azt jelenti, hogy életed végéig attól kell tarts, hogy pánikba eshetsz, mert az butaság. Te kemény csaj vagy. Mindketten sok mindenen mentetek keresztül, mit számit az, ha végre egy kicsit magaddal is törődsz és megadod azt, amire vágysz. Ne félj, hidd el biztos vagyok benne, ha valami probléma adódna, ő megértené. Biztos vagyok benne, hogy semmit sem erőltetne és képes lenne megnyugtatni, mint mindig. Ne feledd, hogy ő már volt ilyen helyzetben és tudja kezelni.
  - Meglátjuk, mint már mondtam nem fogok semmit se kezdeményezni, de ha lesz valami, akkor nemet sem mondok majd, azt hiszem - sóhajtok fel. - Hagyom, hogy a dolgok a maguk iramában történjenek.

***

  A kocsiban ülve, Harry végig a combomon tartja a tenyerét, én pedig idegesen bámulok ki az ablakon. Még mindig nem döntöttem el, hogy mi lenne nekem a jó. Igaz azt mondtam, hogy nem fogok ezen agyalni, de képtelen vagyok valami másra koncentrálni. Ahogy egyre közelebb érünk a házhoz, fogytán az időm és tisztában vagyok vele, ha nem mondok semmit, míg át nem lépjük a küszöböt, akkor utána már késő lesz. 
  Harry is be van indulva, ahogy én is. A kocsiban érezni lehet a feszültség suttogását közöttünk. Pontosan olyan, mint amit a filmek próbálnak elhitetni velünk. Eddig biztos voltam benne, hogy az egész csak hazugság, hiszen senki se vonzódhat annyira egy személyhez, mint ahogy ők azt mondják, de úgy látszik mégis. Mert én most épp azt élem át, amit már annyiszor mások a filmekben. Azt amiben eddig soha az életben nem hittem volna, hogy lehetséges, viszont úgy látszik váratlan pillanatokban mindig felbukkan egy új dolog, amiben eddig nem hittünk, csak azért, hogy meglepjen minket.
  Annyira fura belegondolni, hogyha évekkel ezelőtt történne mindez, akkor mennyivel más lenne minden. Sose hittem volna, hogy egyszer zavarban fogom magam érezni azért, mert vágyom valakire, hiszen az nem én volnék. Belevaló lány voltam, aki sosem félt semmitől sem, erre most mégis úgy ülök ebben az ülésben, mintha nem egy csodás éjszaka elé néznék, hanem éppen egy kínzó estére készülnék, ami részben igaz is, de jó értelemben...
  A mostani énem ellentéte a réginek. Az önbizalom helyett teli vagyok kétségekkel. Félek, hogy még mindig igazam van abban, hogy Harry nem azt a lányt látja bennem, akit én szeretnék. Még mindig tartok tőle, hogy számára én csak egy pótlék vagyok, aki hasonlít a volt barátnőjére.Vajon ez az érzés csak azért él bennem, mert nem tudom elképzelni, hogy valaki szerethet mindazok után, ami velem történt? Igen, ez is benne van, de ha ennek egy apró része is igaz, akkor komoly problémáim lesznek a jövőre nézve, hiszen kétlem, hogy ki tudnám verni egyhamar a fejemből a kínzó gondolatokat.
  - Hol jársz Brit? - szorítja meg Harry a combom.
  - Mi? - kapom rá a tekintetem. - Én itt vagyok...
  - Azt hittem ezen már túlvagyunk, és rájöttél, hogy nekem nem tudsz hazudni - kanyarodik le az utcán. - Nézd, ha az zavar, amire most rá próbáljuk magunkat venni, akkor nem kell semminek sem történnie. - Én nem akarom erőltetni ezt az egészet, remélem tisztában vagy vele.
  - Nem - sóhajtok fel. - Persze, hogy tudom, hogy nem fogsz semmit se erőltetni, és én is szeretném.... csak, nem is tudom ez furcsa. Nagyon furcsa és nem tudom, hogy jó ötlet-e.
  - Azért kételkedsz benne, mert még mindig nem tudod elhinni, hogy fontos vagy nekem, hogy te vagy nekem fontos nem más - néz rám, ahogy lelassít. - Ez normális, hogy benned van, vagyis azt hiszem, de bíznod kell bennem ha azt mondom neked, hogy téged látlak és nem mást. Nem szoktam az embereknek hazudni, nekem sem hazudtam még sosem. Úgy érzem életemben eddig talán veled voltam a legőszintébb, hiszen Libby előtt voltak titkaim, amivel igaz csak őt akartam védeni, de ennek köszönhetően tettem tönkre mindent, szóval megfogadtam, hogy ezentúl bárki is lesz az életemben el fogom neki mondani az igazat, legyen az bármilyen nehéz is. Tehát amikor azt mondom, hogy vágyom rád, hogy veled akarok lenni, akkor ezt így is gondolom, teljesen.
  - Tehát azt akarod nekem mondani, hogy nem követnénk el butaságot? - kérdem halkan. - Hogyha ma megadnánk magunkat, akkor az nem lenne rossz hatással a másnap reggelre? Vagy az egész kapcsolatunkra?
  - Te úgy érzed elrontanánk vele mindent? Nézd, Brit. Igaz, hogy rég nem voltam senkivel, de abban biztos vagyok, hogy a szex semmit sem ront el, csak megerősíti két ember kapcsolatát. Közelebb hozza őket. Újabb szintre emel egy kapcsolatot és én úgy érzem, hogy készen állok rá, ha te is. Lehetséges, hogy mindkettőnk számára fura lesz ez az egész, de én úgy érzem, hogy megérdemeljük mindketten a boldogságot.
  - Meglátjuk, hogy alakul az este és hagyjuk magunkat sodródni az árral, így jó lesz? - kérdem tőle, mire bólint, majd megállítva a kocsit száll ki belőle és siet át az én oldalamra.
  Kisegít a kocsijából, de nem áll el az útból így közé és a járgánya közé szorulok. Látom a szemében a csillogást, aminek köszönhetően a szívem gyorsabban kezd verdesni. Közelebb lép hozzám, míg a hátam a kocsijának nem ütközik.
  - Imádom, hogy ilyen hatást váltok ki belőled - dönti az enyémnek a homlokát. - Amikor csak a közeledbe jövök remeg a tested, gyorsabban ver a szíved és a levegőt is kapkodni kezded - simít végig az oldalamon.
  - Érezd magad megtisztelve, mert nem sokan érik el ezt nálam - akasztom kezeim a nyakába, miközben mélyen a szemébe nézek. - De ahogy észreveszem nem csak te váltasz ki belőlem ilyen dolgokat, hanem ez fordítva is igaz - bújok hozzá közelebb. - Nem csak most ver ilyen gyorsan a szíved, hanem néha éjszaka is, amikor felébredek. Tisztában vagyok vele, hogy azokban a pillanatokban nem alszol. Legszívesebben megkérdezném, hogy mi jár a fejedben, de aztán belegondolok, hogy én sem örülnék, ha fordított esetben nekem tennék fel a kérdést, szóval inkább hagyom.
  - Azon szoktam gondolkodni, hogy mivel érdemeltem ki egy új esélyt - suttogja. - Sosem gondoltam volna, hogy valaha kapok újabb esélyt a boldogságra, azok után, amiket tettem, de te mégis megjelentél az életemben.
  Ajkait lassan érinti az enyémekhez, miközben mindketten felsóhajtunk. Lehet, hogy egyikünk sem mondta ki ebben a pár mondatban azt a bizonyos szót, de mindkettőnkéből tisztán kivehető volt, hogy mit akartunk velük üzenni a másiknak. Fontosak vagyunk egymásnak. Féltjük a másikat és nem akarjuk elveszíteni őt, és ez éppen az a szó, amit nehezemre fog esni kimondani neki, de tudom, hogy képes leszek rá. Egyszer muszáj lesz, mert nem akarom, hogy azt érezze nincs így, hiszen ez baromság, mivel fülig belezúgtam, hiába próbálom elhitetni magammal, hogy ez butaság. Az a butaság, hogy nem akarom elhinni, hogy tényleg erős érzelmek fűznek hozzá.
  Igaz, hogy eddig bennem volt a legnagyobb kétség az este folytatásáról, de ebben a pillanatban úgy érzem, hogy egyszer élünk és nem szabad semmitől se megfosztanunk magunkat, hiszen ki tudja mikor lesz rá újra alkalmunk. Éppen ezért vagyok én az első, aki a másik személyt megfosztja a felsőjétől ezzel arra célozva, hogy benne vagyok.
  Csókok közepette esünk be a szobájába, ahol én is megszabadulok a ruháimtól. Annak ellenére, hogy a házban egyáltalán nincs meleg, közöttünk egyre forróbb lesz a hangulat. Az arcom ki van pirosodva, és biztos vagyok benne, hogy a testem is lángol. Mindezt neki köszönhetem. Az érintésének. Sosem hittem volna, hogy azon az napon, amikor megismertem nem csak egy idegesítő fiúcskával találkozom, hanem azzal a személlyel, aki el tudja érni, hogy újra érezzek. Az élet mindig meglepetéseket okoz az embereknek, hiszen legtöbbször olyankor érnek történések, amikor nem is számítasz rájuk. Amikor már biztos vagy benne, hogy az egész életed el van veszve és nincs megoldás a problémáidra, de én most itt vagyok vele. Összegabalyodva. Az érzéseink olyan felhevültek, hogy azt le sem lehet írni.
  Óvatosan fektet le az ágyára, miközben fölém mászik. Mosolyogva néz le rám, őszinte mosoly öleli közbe az arcát. Olyan mosoly, ami boldogságra utal. Mindketten megérdemeljük a boldogságot a sok szar után, amit kaptunk. Mindketten szenvedtünk eleget, és ha igaz, hogy a rossz dolgok után valami csoda miatt jók következnek, akkor számomra ő az a dolog. Ő az én boldogságom, és szeretném azt hinni, hogy én is az vagyok számára.
  Lágy csókokkal hinti be a nyakam, míg keze fel le mozog a testemen. Érezni lehet, hogy nem lesz valami hosszú az előjáték, hiszen látszik rajta, hogy nem fogja tudni sokáig tartani magát, de ezzel nem csak ő van így, hiszen én is éppen annyira készen állok, amennyire ő.
  - Ne siess ennyire - morogja, amikor kezeim a bokszerébe akasztom. - Hosszú még az éjszaka és én semmit sem akarok elsietni - nyom egy nedves puszit a mellkasomra.
  - És mi van, ha én nem akarok ilyen lassan haladni? - nyögöm ki nagy nehezen.
  - Hát akkor csalódást fogok okozni, mert eszembe sincs gyorsítani - rázza meg a fejét. - Minden pillanatot ki akarok élvezni, és most lehet, hogy duzzogni fogsz, mert nem kapod meg, amit akarsz, de hidd el nekem, hogy a végére rá fogsz jönni, hogy így sokkal jobb volt, mint egy gyors menet, aminek még a kezdés előtt vége van.
  - Oké, legyen - sóhajtok fel. - Mutasd meg nekem mit tud a nagy Harry Styles - mosolyodom el.
  - Kérésed számomra parancs, Hercegnőm - vigyorodik el, miközben keze lassan becsúszik a bugyimba.
***

  Bevallom elalvás előtt még kétségeim voltak az éjszakát illetően, de most, hogy mosollyal az arcomon ébredtem fel annak a személynek a karjai között, akit mindennél jobban kedvelek, minden kétségem elszállt. Lehet, hogy korai volt, de egyetlen pillanatát sem bánok. Nem érzem magam kínosan a karjai között, annak ellenére sem, hogy a takarón kívül semmi sem takar minket. Rá kellett jönnöm, hogy Li-nek igaza volt, én nem az érintéstől félek, hanem az érzésektől. Mert ha attól tartanék, akkor a tegnap éjszakával nagy bajok lettek volna, de egyáltalán nem voltak. Sokkal merészebb voltam, mint gondoltam volna, hogy leszek.
  Nem fogtam vissza magam, ahogy Harry sem. Mindketten elengedtük magunkat, mintha még tizenévesek lennénk, akiknek semmi problémájuk nincs. Akik csak a pillanatnak élnek, és csak élvezni akarják az életüket. Hiába tagadnám hiszen jó volt pár órán át ezt érezni, hogy semmi problémám sincs, hiszen amikor az ember felébred, mint most én rá kell jöjjön, hogy ez nagyon nem igaz. Sok probléma van, amivel szembe kell néznünk, csak az a baj, hogy amíg nem avatkozik valaki közbe lehetetlen lesz túlesni a találkozáson. Hiszen én nem találhatom meg őket, egyedül biztosan nem menne. Szükségem van a rendőrök segítségére, még ha szart sem érnek. Muszáj hinnem abban, hogy azért egy kis hasznuk van és, hogy tényleg foglalkoznak a dolgokkal, hiszen egy embert már elkaptak. Egy ember nekem köszönhetően már rácsok mögött ül és remélem élete hátralevő részében ott is marad. Viszont még jó páran szabadon mozognak, én pedig addig képtelen leszek nyugodt lenni, míg ők is nem kerülnek arra a helyre, amit megérdemelnek.
  - Miért nem alszol? - szólal meg egy mély hang mögülem, mire mosolyogva fordulok meg a karjaiban. 
  - Csak képtelen voltam visszaaludni, miután felébredtem - simítok ki egy tincset a szeméből. - Te pedig olyan mélyen szuszogtál, hogy nem akartalak felkelteni - adom a tudtára.
  - Legközelebb pedig szeretném, ha megtennéd. Ugye nem az este történteken agyalsz? - kérdi halkan, mintha félne a válaszomtól.
  - Nyugi, Hazz, semmit sem bántam meg - mosolyodom el, majd közelebb húzódom hozzá. - Semmin sem változtatnák. Max a döntésemen, hogy ennyit vártunk erre a pillanatra - nevetek fel. - De máson semmin.
  - Akkor jó, ennek örülök - simít végig a gerincemen. - Mert én is ugyanígy érzek.
  - Akkor mit szólnál, ha ma egész nap ágyban maradnánk és nem csinálnánk semmit? - nézek a szemeibe.
  - Én benne lennék, de sajnos nem lehet. A srácok délután átjönnek, mert beszélnünk kell valamiről és veled is szeretnék beszélni dolgokról, de még addig van pár óránk - nyom egy puszit az orromra.
  - Miről akarsz velem beszélni? - szalad ráncba a homlokom. - Nem szeretem mikor valaki ezt mondja nekem, mert akkor mindig olyan dolgok történnek, aminek én nem örülök, szóval mi lenne, ha most átugranák a mellébeszéléseket és rátérnénk? - kérdem tőle.
  - Semmi komoly, ennyit mondhatok neked - sóhajt fel. - Tudom, hogy aggódsz, de nincs miért, viszont mielőtt neked bármit mondanék, előbb a fiúkkal kell beszélnem. Ne nézz rám ilyen dühösen, már csak pár óra és te is meg tudod miről van szó, de előtte muszáj megtudnom még néhány információt, mert különben lehetséges, hogy hülyeséget fogok neked mondani és azt nem szeretném.
  - Jól van - vonom meg a vállam, de lassan megfordulok a karjaiba ezzel a tudtára adva, hogy haragszom rá, mert titkolózik előttem. Közelebb férkőzik hozzám, miközben lágy puszikkal halmozza el a vállam. - Ezzel nem oldod meg a helyzetet - adom a tudtára.
  - Lehet, de könnyítek rajta - mosolyodik el. - Mert akaratod ellenére is, de az érintéseimre ellazulsz, ami azt jelenti, hogy hatással vagyok rád, tehát annyira nem lehetsz rám dühös.
  - Haragszom rád, de az érzéseim erősebbek irántad - adom meg magam, majd megfogom a derekamon pihenő kezét és összekulcsolom az ujjainkat, mire a nyakamba kuncog.
  Még két órát feküdtünk az ágyban, mialatt Harry próbált a kedvemre tenni. Persze hiába voltam rá dühös, ha ő közben puszikkal halmozta el a bőröm és magához ölelve suttogott szép dolgokat a fülembe, hamar kiengesztelt. Nem tudom, hogy miről akar velem beszélni, de csak remélni tudom, hogy semmi fontosról, mert nem tudom, hogy reagálnék, ha valami nagy dolgot titkolna el előlem. Egy kapcsolat a bizalomra épül és nem szeretném elveszíteni csak azért, mert ő azt hitte, hogy jobb, ha nem tudok róla. Bármiről, bárkiről van szó, nekem tudnom kell, mert csak úgy tudok megbirkózni a helyzettel vagy segíteni neki, ha beavat a dolgaiba. Egy kapcsolat csak így működik.
  - Tegnap beszéltem Tony-val - szólal meg Harry pont amikor belépek a nappaliba, ahol a többiekkel beszél. - Azt mondta a múltkori hely már biztos, felismerte a kamera az arcát, már csak el kell látogatni hozzá és jól megleckéztetni azt a barmot.
  - És mikor kellene indulnunk? - szólal meg Louis. - Remélem minél hamarabb, mert rácsok mögött akarom tudni azt a barmot, hogy a barátnőm végre nyugodtan tudjon sétálni az utcán.
  Értelmetlenül nézek körbe a fiúkon, hiszen fogalmam sincs, hogy miről beszélnek. Hová utaznak? Kit akarnak rácsok mögött látni, és Harry nekem miért nem mondott semmit se erről? Van egy sejtésem, hogy miről lehet szó, de ha ez igaz, akkor már rég el kellett volna nekem mondja, hiszen én is a részese vagyok az egésznek, tudnom kell a fejleményekről, vagy a magánfejleményekről is. Mindenről, aminek köze van ahhoz az egésznek.
  - Holnap estére foglaltam le a jegyeket, remélem mindenkinek megfelel - jelenti ki, mire én kicsit erősebben csapom oda a csészém az asztalhoz. Ezt nekem mégis mikor akarta elmondani? Rám kapja a tekintetét, viszont nem mond semmit. Oké! Legyen így, nekem így is megfelel. Ha nem akar beavatni, és el sem akarja mondani, hogy egy nap múlva elmegy kitudja mennyi időre, akkor legyen, csak azt nem értem, hogy mi a francért feküdt le velem, ha nem bízik meg elégé bennem... - Te is jössz velünk - szólal meg.
  - Tessék? - mordulok rá. - Az egy dolog, hogy nem mondtál nekem semmit erről az egészről, viszont azt nem várhatod el tőlem, hogy veletek menjek ki tudja hová, és még annyira se tudva, hogy miért. Nem vagyok egy baba, akit ide-oda rángathatnak. Jól meg leszek én az otthonomban is, ugyanis, ha te elmész, akkor én hazaköltözöm, mivel nem fogok egyedül lenni egy hatalmas házban arra várva, hogy bedilizzek - csattanok fel. A feszültséget szinte meg lehet fogni a levegőbe. Azt hiszem rég voltam ilyen ideges, talán, amikor Andrew hülyeség miatt hívott be az irodájába.
  - Még mindig nem mondtál neki semmit? - szólal meg Liam.
  El akarom hagyni a nappalit, hiszen nincs kedvem tovább hallgatni a beszélgetést, amiből semmit sem értek, de egy kéz megállít benne. Elkapja a karom és mélyen a szemeimbe néz. Az enyémbe düh csillog, míg az övébe aggódás.
  - Maradj és hallgasd meg, amit mondani akarok. Mindenkinek hallania kell és még szép, hogy velem jössz. Vigyázni akarok rád és az csak úgy megy, ha a közelembe vagy.
  - Senki se kért meg, hogy vigyáz rám Harry! - adom a tudtára. - Én sosem kértem tőled ilyet és tudod mit örülök is neki, mert utálom a titkokat, ki nem állhatom, ha valamiről mindenki tud rajtam kívül és ez most pontosan olyan helyzet!
  - De én vigyázni akarod rád! Ne vitatkozz velem, Brit mert tudod, hogy én fogok győzni. Lehet, hogy nem akarsz velem jönni, mert most dühös vagy rám, de el fog múlni, mert erre neked is szükséged van, hogy végre megnyugodj. Éppen ezért utazunk holnap New Yorkba, mindannyian.
  - Ne akarj engem irányítani, mert azt baromira utálom - morgom.
  - Srácok nektek csak ennyit akartam mondani, a többit már elküldtem, szóval holnap találkozunk és indulunk, remélhetőleg pedig sikerrel járunk és mire visszajövünk egy része már lezáródik ennek az egész szarságnak.
  - Rendben, de remélem tisztában vagy vele, hogy irtó nagy baromságot csináltál azzal, hogy még nem mondtad el neki a dolgokat. Nem az utolsó pillanatban kellene megtudja.
  - Ez az én dolgom Zayn - néz az említettre. - Meg fogom oldani, amint kettesben maradok vele - közli, mire én csak felmorgok.
  A fiúk két perc alatt el is tűntek, miközben én még mindig a nappaliban álltam, hiszen a kezem még mindig nem engedte el a göndör. Éppen ki akartam rántani, de megelőzött azzal, hogy megrántotta a karom, aminek következtébe az ölébe pottyanok.
  - Oké, megértem, hogy haragszol rám és ideges vagy, mert semmit sem mondtam el, de most röviden összefoglalom - néz a szemeimbe, mire én csak megforgatom őket. - Nem azért nem mondtam semmit, mert nem bízom benned, csak nem akartam, hogy aggódj valami miatt, amiért még nem kell. Tony, Libby öccse. Az apja is benne van ebben az egészben, és éppen utána nyomoztunk, megtaláltuk, és holnap el is utazunk hozzá, hogy jól beolvassunk neki. Mindent el fogunk követni, hogy ez a lánykereskedelem megszűnjön, de én téged nem foglak itt hagyni, egyedül, szépen velünk jössz, hogy tudjam biztonságban leszel. El akarom kapni azt az embert és jól megleckéztetni, de ez csak úgy megy, ha tudom, hogy a te biztonságodért nem kell aggódnom. Hallod? - kérdi.
  Képtelen voltam figyelni a szavaira. A fejembe csak három szó kering: Tony, Libby öccse. Tehát az egész Libbyhez köthető vissza. Direkt csinálja ezt velem? Amikor egy kicsit is kezdek megbirkózni a helyzettel és hinni neki, hogy én vagyok a fontos számára, vagyis nagy részben, akkor valahogy mindig visszaesünk Libbyhez. Az apja áll a dolgok mögött, azért akarja megleckéztetni, mert ezt tette a barátnőjével, akit még mindig szeret. Miatta akarja elkapni nagyobb részt, nem másokért, hanem Libbyért. Megbíztam benne és most mégis azt érzem, hogy elárultak. Nem akarok vele menni, egyszerűen csak haza akarok menni, és ott is maradni, mert ezek után nem vagyok benne biztos, hogy képes lennék itt maradni vele, hogy ne sírjam el magam. Egyedül kell lennem egy rövid ideig.
  - Én a legnagyobb biztonságban, otthon leszek - nyelek egyet, miközben felállok az öléből. - Csak láb alatt lennék, szóval én most hazamegyek és majd találkozunk mikor visszajössz.
  - Azt már nem - áll fel ő is, majd fordít magával szembe. - Ne fordítsd ki a szavaim, mert az arcodról tisztán le lehet olvasni mit érzel. Igen neki is köze van az egészhez, de már nem csak miatta akarom elkapni őket, érted is. Te is része vagy az életemnek, és csak úgy tudom elérni, hogy az is maradj, ha ők rácsok mögé kerülnek.
  - Ne hiszek neked... - suttogom. - Ezt az egészet jóval előttem kezdted el, miatta. Lehet, hogy én is a része vagyok már az életednek, de nem én csak második leszek, ha róla van szó. Szóval jó utat.
  - Azt már nem - ránt magához miközben derekamra helyezi mancsait. - Nem vagy számomra második - néz a szemeimbe. - Mindent komolyan gondolok veled. Igaz ő a része lesz az életemnek, mindig, de te is. El kell fogadnod, hogy belé is szerelmes voltam, de már nem neki mondom azt, hogy szeretem. Hanem neked. Szeretlek!


Sziasztok! Tudom, hogy rég, nagyon rég volt rész, de a februárom nem éppen úgy alakult, ahogy terveztem. Nem volt olyan egyszerű a szesszió időszak és még most sem az annak ellenére, hogy már a második félévben vagyok, de valahogy meg fogom oldani. Nem ígérek minden héten részt, de igyekezni fogok velük. Kéthetente legalább szeretném ha lennének. Tudom, hogy pikánsabb részt ígértem, csak az a baj, ha az ember nincs olyan hangulatban, akkor nem igazán tud perverzebb részt írni, így az most elmaradt, de ígérem, hogy egyszer lesz. A közeljövőben. Ti mit vártok New Yorktól? Tonyval való találkozástól? Apa, fia, Harry csatától? És mindezt, hogy fogja viselni Brit? Remélem tetszett a rész és várjátok a folytatást!