2.évad - 18.rész

"Szeretlek"

  Az út elején még azt terveztem, hogy végigalszom az egészet Harry vállára dőlve, de a tervemnek hamar befellegzett, amikor megjelent Eleanor és elhívott beszélgetni. Furcsálltam az egészet, annak ellenére, hogy mi jóban vagyunk, hiszen láttam rajta, hogy valamiről szeretne velem beszélni, nem csak úgy. Viszont, amint leültünk az életét kezdte mesélni és a Louis-val való kapcsolatát, meg azt, hogy mennyire fontosak neki a srácok, főleg Harry, akinek nagyon sok mindent köszönhet. Amikor ő is szóba került, megértettem mire akar kilyukadni. Biztosan Louis mesélt róla neki, amit azon a reggelen mondtam, amikor megjelent és csak félti a barátja szívét. Nagyon aranyos tőle, de nem kell ilyet tennie, mivel képtelen lennék Harry-nek ártani, túl sok mindent tett értem és túlságosan fontos nekem. Lehetséges, hogy még nem állok készen a házasságra, viszont azt tudom, hogy minden rendben lesz. Pár hónapja már csak a gondolatától is elástam volna magam, most viszont úgy érzem elég jól fogadtam az egészet. Haladok a kezeléssel, lassan de a Harry-vel való teljes bizalommal is előrébb lépünk, már nem akarok meghátrálni, még csak fel se merül bennem, hogy el akarom őt engedni, mint a múltban. Magamhoz láncolom, megadom neki azt, amire vágyik, képes leszek rá. Miatta. 

  Ha jobban belegondolok leírhatatlanul sokat köszönhetek neki az elmúlt hónapokban, attól a naptól kezdve, hogy megjelent a terápián. Valamit megnyitott bennem és elkezdett a gyógyulás felé lökdösni, még ha ez jó ideig nem is látszott így. Elismerem rengeteg mindenben hasonlítok a volt szerelméhez, hiszen mindketten azokban találtuk meg a megnyugvást és a biztonságot, amikre nem is számítottunk volna. Azt is el kell ismernem, hogy sokkal erősebb volt nálam. Ő képes volt önszántából elfogadni a fiú segítségét, én pedig napokig bunkó voltam, elzártam magam mindenkitől és ahhoz, hogy egy kicsit is a közelembe kerülhessen nem volt elég néhány kedves szó vagy érintés, meg kellett értenie, meg kellett lássa bennem a kiutat és a lehetőséget, mielőtt cselekedett volna, hiszen ha nem tette, akkor csak jobban bezárkóztam előtte, mint amikor elment, nekem pedig nem szólt róla időben. Annyi mindenen mentünk keresztül együtt és külön-külön is, hogy idővel ha tényleg ezt szeretné, akkor teljesen le fogom győzni a szerelemtől való félelmem és akkor nem fogok tartani a kapcsolatunk továbblépésében. Mindent meg akarok vele osztani, szeretném, ha ő lenne mellettem minden reggel, ha szavak nélkül is megértene, azt akarom, hogy egy legyen velem, de azt is tudom, hogy ennek még nem jött el az ideje, viszont elfog, mert tenni fogok érte.

  - Lottie, azért gondolhatnál azokra is, akik aludtak az úton - morogja Layla.

  - Az én húgom vagy - karolja át a vállát Lou, miközben a lány felé nézve felnevet. Hát igen, ha Lottiet jellemeznem kellene, akkor azt mondanám, hogy olyan, mint én voltam régen. Vadóc, szerethető és néha idegesítő. Nem beszéltünk még valami sokat, de tudom, hogy jól kijönnénk, ha lenne rá esélyünk, viszont valamiért nem akar összejönni a csak mi ketten való beszélgetés. - Csak így tovább, tudod Layla-ra ráfér egy kis szórakozás - kacsint a húgára.
  - Tomlinson, én a helyedbe befognám - néz rá dühösen az említett. - Lehet, hogy ez a te nagy napod, de attól én még simán kicsinállak - teszi hozzá. - Különben is, ki mondta, hogy nem tudok magamtól szórakozni? - vonja fel a szemöldökét. - Majd este meglátod, hogy igenis tudok - nevet fel.
  - Azt hiszem ma este vigyáznom kell majd rád - jelenik meg Niall. - Semmi kedvem, hogy eltűnj nekem valami idegennel, mert akkor Paul kinyír - karolja át a vállát.
  - Ugyan már bátyó, tudod, hogy akkor is képes lennék eltűnni a szemed elől ha le se vennéd rólam a szemeid - vigyorog rá. - Nem egyszer történt meg már.
  - Akkor azt hiszem más módszerekhez kell futamodnom, mondjuk magamhoz bilincsellek - kacsint rá, amitől a lány arcára fintor ül ki.
  Mosolyogva nézem őket. Néha még mindig kívülállónak érzem magam közöttük, de napról napra egyre inkább azt kell észrevennem, egy nagy család részese lettem, ahol nem ítélnek el, nem akarnak megváltoztatni, csak szeretnék ha én is ott lennék és nem érezném azt, hogy semmi keresnivalóm nincs közöttük. Otthon érzem magam velük és az idő elteltével már egyáltalán nem zavar az a sok hülyeség, amit nap mint nap művelnek. Nélkülük unalmasak lennének a napjaim. Tudom, hogy anyáék örülnek neki, viszont azt is látom rajtuk, hogy azzal még mindig nem békéltek meg, hogy nekik nem vagyok képes megnyílni, hogy még mindig zavar a féltésük. Megértem, hogy tudni szeretnék mi történt velem, és hogy vagyok, viszont én erről nem tudok beszélni, Harrynek is alig megy, pedig ő pontosan tudja min mentem keresztül, viszont tudom, ha nekik elmondanám, akkor már nem úgy néznének rám, már nem az a lány lennék a szemükbe, aki voltam és én ezt nem akarom. Abban bízom, ha látni fogják, hogy jól vagyok, akkor letesznek róla és inkább csak velem örülnek majd, hogy a lányuk hónapokon át tartó szenvedése végre véget ért. Így kell lennie.
  - Brit - érinti meg a vállam Harry, mire felé kapom a tekintetem - minden rendben van?
  - Persze - dőlök neki - csak elgondolkodtam. Hívtak már?
  - Nem - nyom egy csókot a hajamba - tudod, ha megtörténne, akkor te lennél az első, akinek szólnék - biztosít róla. - De azt tudom, hogy hamarosan hallani fogunk felőlük és akkor lezárhatjuk ezt az egészet.
  - Én is ebben bízom - mosolygok fel rá. - Ezt az évet úgy szeretném zárni, hogy a következő már nyugisan kezdődik, amikor nem kell azon aggódnom, hogy neked bármi bajod eshet, vagy a többieknek és nekem sem kell attól tartanom, hogy újból elrabolnak.
  - Sosem engedném, hogy ez megtörténjen - szorít magához. - Te már örökre velem maradsz - nyom egy puszit az orromra - senki sem választhat minket szét - suttogja - nem engedem.
  Minden porcikám azt súgja, hogy mondjam ki végre, amit gondolok és érzek , de nem érzem jónak az időzítést. A többiek előtt mondjam ki számára azt a szót, ami tudom, hogy boldoggá tenné, az csak kettőnkre tartozik. De azt is tudom, hogy ki akarom mondani, és nem akarom tovább visszatartani, mert már nem érzek semmi határt, amit átlépnék vele. Tudnia kell, hogy mit érzek iránta és szeretném, ha az a mosoly, amit most látok az arcán még szélesebb lenne.
  - Szeretlek - nézek mélyen a szemeibe, amikbe döbbenet ül ki. Nem akarja elhinni, amit mondtam, teljesen úgy néz rám, mintha csak beképzelte volna az egészet én pedig nem is mondtam semmit sem, ami nevetésre késztet. Közelebb hajolva hozzá újból megszólalok. - Szeretlek! - suttogom.
  Szemei csillognak. Mosolya a megszokottnál is szélesebb. Az egész testéből sugárzik a boldogság, ahogy szorosan a karjaiba zár. Tudja, hogy számomra ez egy nap lépés volt, annak ellenére, hogy már nem egyszer közöltem vele, hogy szeretem, csak nem szavakkal. Ő ezt tudta, viszont az teljesen más, ha attól a személytől hallod, aki fontos neked, és nem csak érzed a tetteiből. Teljesen megkönnyebbültem, hogy végre kimondtam, mivel Harry az utóbbi időben annyiszor mondta, hogy kezdett bűntudatom lenni a hallgatástól. Szeretem és ezt végre ő maga is tudja.
  - Én is szeretlek téged!
  Teljesen lemaradtunk a többiektől, de egy kicsit sem érdekel, eddig bevallom kicsit ideges voltam azért, hogy mi tovább maradunk, mint a többiek, de már egyáltalán nem vagyok, mert tudom, hogy az lesz életem pár legszebb napja, amikor senki sem tud minket megzavarni.
  - Csak azért, hogy meggyőződjek róla biztosan nem képzelődtem, megismételnéd? - nevet fel édesen.
  - Tudod, fogalmam sincs miről beszélsz - mondom teljesen komoly arccal. - Mit kellene megismételnem? - kérdem. Az arcán elterülő boldogságot pillanatok alatt aggodalom veszi át, mire belőlem kitör a nevetés. - Csak viccelek - nézek szemeibe. - És annyiszor ismétlem meg magam, ahányszor csak szeretnéd: szeretlek!
  - Mi lenne, ha nem az utca kellős közepén esnétek egymásnak? - halljuk meg Louis hangját. - Igazán várhatnátok még mondjuk 5 percet, míg mindenki a szobájába ér - közli velünk vigyorogva. -ÓÓÓ, várjunk csak - emeli fel az ujját - itt történt valami! Mindketten úgy ragyogtok, mintha éppen most tudtátok volna meg, hogy titeket egymásnak teremtettek - vigyorog. Tekintetét Harryre kapja, majd ismét rám. - Te kimondtad, igazam van? - mutat felém, mire én összeráncolt szemöldökkel nézek rá. Mi a franc? Mégis honnan tudja? - Igazam van, igaz? - kezd el tapsolni, mit egy kisgyerek. - Még szép, hogy igazam van.
  - Szívem - kapja el Eleanor a karját - mi lenne, ha hagynád őket élni és mondjuk levegőhöz jutni - kezdi el húzni, mire én hálásan nézek rá. - Louis, komolyan mondom nem tudom elképzelni, hogy az a szegény lány, hogy nem ölt még meg téged, mikor mindig akkor jelensz meg, amikor pont nem kellene... - halljuk még utolsó szavait, mire mindketten felnevetünk.

***

  Este van, már órák óta a parton vagyunk és hülyéskedünk. Mindenki túlment már azon a bizonyos határon, ami egy tengerparti bulin nem is olyan meglepő. Laylat elnézve tényleg igazat mondott, mivel mindeki közül ő az egyetlen, aki szerintem ebben a pillanatban még a nevére sem emlékszik. Már legalább egy órája Niallen csüng, amit a fiú élvez ugyanis már nem egyszer lökte be a vízbe vagy szívatta meg szegény lányt, aki valószínűleg józanon ezt nem hagyná szó nélkül, most viszont nem képes kinyögni egy épp mondatot sem. 

  Nekem pedig végre lehetőségem akadt kettesben beszélgetni Lottieval, aki nem is annyira hülye, mint a bátyja. Olyan, mintha két különböző személy lenne, egy aprósággal közösen. 

  - Tudod, nagyon hasonlítasz a régi énemre - adom a tudtára, miközben még egyet kortyolok a sörömből. - Amikor 17 voltam, én is ilyen voltam, mint most te, csak persze nem voltam szőke. Mindig benn voltam minden hülyeségbe és leszartam, amikor a többiek összesúgtak a hátam mögött. Semmi sem érdekelt, csak én, a barátaim és a pasim. Tényleg neked van valakid?

  - Hát úgy is mondhatjuk - túr a hajába. - Igazából nem is tudom mi van közöttünk, mivel két éve barátok vagyunk, de mindenki látja, hogy mindketten többet szeretnénk a másiktól, viszont még egyikünk sem tette meg azt a bizonyos lépést. Tommy szeret játszadozni a lányokkal, viszont én ismerem és tudom, hogy igazából egy rendes srác, viszont Louisnak nem igazán tetszik, hogy ő idősebb tőlem. Szerintem amióta megismerte, és ő is felfedezte azt a bizonyos szikrát közöttünk azon van, hogy szétválasszon minket.

  - A pasik hülyék - legyintek. - Ha ők nem lépnek, akkor miért nem teszed meg te? Már egyáltalán nem ciki, ha egy lány teszi meg az első lépést, persze számunkra ez fura és nem akarjuk, de ha a másik annyira beszari, hogy képtelen bármire, akkor miért ne vehetnénk mi a kezeink közé az irányítást? - kérdem tőle mosolyogva.

  - Gondoltam rá - bólint egyet - de aztán az is bennem van, hogy mi van akkor ha igazából ő nem is tekint úgy rám, csak mindenki beképzeli? Mi van, ha ő tényleg csak a barátom akar lenni, csak én látok többet, mert túl nem is tudom milyen? Mit fogok akkor tenni, ha elé állok és elmondom neki, közben pedig kiderül, hogy ő nem is érez így, elveszíteném a legjobb barátom és közben még rosszul is érezném magam...

  - Lottie, ahhoz, hogy megtudjuk ezt kockáztatni kell - döntöm oldalra a fejem. - Ha nem vagy merész és csak az időt vesztegeted, akkor mindig azt a kérdést fogod magadnak feltenni amikor már késő lesz a cselekvésre, hogy mi lett volna, ha.,l és hidd el nekem, nem akarsz te eljutni odáig - rázom meg a fejem. - Mikor innen hazamentek, akkor szépen elé állsz és közlöd vele mi van és meglátod, hogy reagál és akkor minden rendben lesz - bíztatom.

  - Á nem tudom, de abban igazad van, ha nem próbálom meg, akkor sosem tudhatom meg a válaszát - sóhajt fel - szóval amint hazamegyek beszélek vele. Köszönöm a seggberúgást - nevet fel.

  - Bármikor  - vonom meg a vállam. - És majd szólj, hogy mi volt.

  A tekintetem a tenger felé vezetem, ahol a többiek a vízben szórakoznak, mint a gyerekek, bár jobban belegondolna ők nagy nőtt gyerekek még, akik valószínűleg nem a közeljövőben nőnek majd fel. De kit akarok átverni, még is az vagyok és ki nem hagynám az éjszakai fürdőzést, amit mindig ki akartam próbálni, csak még egyszer sem tettem olyan személyekkel, akiket tényleg szeretek, így nevetve állok fel, majd dobom le magamról a törölközőt és rohanok a víz felé. 

  Harry, amint észrevesz elkapja a karom, majd magához húzva csókol meg. Karjaimmal szorosan ölelem át a nyakát, miközben ő az oldalam simogatja. Csókunkat, egy személy zavarja meg, aki Harry hátára ugrik nevetve.

  - Basszus Layla - nevet fel kínosan a fiú. - Te aztán tudod mikor kell megzavarni az embert.

  - Bocsi Hazza, de Louis kijelentette, hogy muszáj megtennem, mert nem akarja, hogy mindenki előtt essetek egymásnak - kuncog.

  Akaratom ellenére is felnevetek. Bár ez gyerekes Louistól és idegesítő is, viszont már kezdek hozzászokni, és lassan talán majd az is megtörténik, hogy barátok leszünk, akik imádják egymást marni.

  - Louis! - kiáltja el magát Harry. - Ugye tudod, hogy attól mert a haverom vagy és éppen azt ünnepeljük, hogy sikeresen megkérted a barátnőd kezét noszogatás után, simán szétrúgom a segged, ha még egyszer megakadályozod, hogy megcsókoljam a barátnőm? - fordul az említett felé.

  - Ugyan már, mi nem vagyunk rá kíváncsiak és különben is, éppen elég időd lesz őt csókolgatni azon a három napon, amit kettesben töltötök itt - kacsint ránk. - Én mondtam, hogy idegesítő leszek - vonja meg a vállát nevetve.

  - Hát legyen - engedi el a kezem, majd kezd el Louis felé szaladni, ami igazán viccesre sikerül a vízben. 

  - Harry! Azonnal add vissza! Az az enyém, ha neked is kell akkor vonszold ki a segged a partra és szerezz magadnak! - kiáltja Louis, miközben Harry után kezd rohanni, akinél a söre van.

  - Hülyék vagytok - szólok utánuk nevetve.

  - De így szeretsz minket - hallom meg Louis elfúló hangját.

  - Ki beszélt itt szeretetről? Én hülyének neveztelek titeket, de ha neked ez ugyanazt jelenti, akkor legyen, hülyék vagytok! - kiáltom.

  - Én is szeretlek, szívem! - dob egy csókot felém Harry.

  - Elmondtad neki igaz? - jelenik meg mellettem El. - Sokkal boldogabb, mint volt az út elején és képtelen levenni rólad a szemeit.

  - Igen, megtettem, nem bírtam tovább magamban tartani, lehet nem volt a legromantikusabb az időzítés, de tudom, hogy hallani akarta így hát mindenki előtt elmondtam neki - vonom meg a vállam.

  - Jól tetted, örülök, hogy jól megvagytok együtt, tényleg. Boldog melletted és én is boldog vagyok ezért, tehát ha valaha valami hülyeséget csinál, vagy megbánt, akkor nyugodtan gyere hozzám és én majd helyreteszem neked, mert szeret téged, teljes szívéből.

  - Remélem nem lesz rá szükség, de ha mégis akkor a ti házatok lesz az első, ahová bekopogok - mosolygok rá hálásan.

***

  Valamikor kora reggel mentünk mindannyian be, addig kinn nevetgéltünk és iszogattunk, amit persze mindenki megérzett délután, mikor felébredt. A srácok teljesen ki voltak készülve és semmihez sem volt kedvük, ezért eldöntöttük, hogy lemegyünk a partra és csak beszélgetünk egy kicsit, mielőtt a többieknek másnap reggel mennie kell. 

  Bevallom engem egyáltalán nem zavart volna ha mégis maradnak még pár napot, viszont a véleményem egyből megváltozott, amint ők elmentek, mi pedig egész nap kettesben maradtunk a szobánkban Harryvel. Úgy viselkedtünk, mint a tinédzserek, akik lusták kikelni az ágyból és képtelenek betelni a másikkal, de hát ez a szerelem, nem igaz? Amikor a másik nélkül üresnek érzed magad, ha nincs melletted, akkor érzed a hiányát, ha pedig ott van, akkor minden pillanatod csodás. Hát mi pontosan így éreztük magunkat. 

  - Brit - nyög fel Harry - cseng a telefonod - fúrja arcát még jobban a nyakamba. - Csinálj vele valamit - morogja.

  - Nem az én oldalamon van - motyogom, tovább keresve az asztalon. Harry morogva fordul a másik oldalára majd adja át a telefonom. - Mit akarhat tőlem Louis?

  - Nem tudom, csak gyorsan rázd le aztán pedig aludjunk tovább - nyöszörög.

  - Tessék? - veszem fel morcosan.

  - Mondd csak Brit, te beszélted rá a húgomat, hogy beszéljen Tommyval és tisztázzák a kapcsolatukat? Mert ha jól értettem, akkor az előbb éppen a te neved ordítva haladt el mellettem miután bejelentette, hogy végre összejöttek azzal a sráccal, akitől én óvni akarom.

  - Ez most komoly Lou? - mocorgok, míg a hátamra nem fordulok. - Álmos vagyok és ha így volt, akkor mi van. Lottie megérdemli, hogy bolog legyen és ő szerelmes abba a srácba, te magad is tudod ezt. Vagy talán te nem szeretnéd, ha boldog lenne?

  - Dehogynem, csak ő még túl fiatal a pasikhoz, még nem szabad bepalizzon, főképpen nem most mikor még vigyázni sem tudok rá.

  - Ugyan már, hiszen nagylány, képes megvédeni magát és ha kell akkor biztosan segítséget kérne, de nem lesz rá szükség, meglátod. Lottie erős és tudja kezelni a helyzeteket, hadd élni szegény lányt, mert ha mindentől megvéded akkor nem lesz jobb és most hagyj aludni - bontom a vonalat mielőtt még válaszolhatna. 

  - Lottie és Tommy végre összejött? - kérdi Harry.

  - Igen, és ez ennek az idiótának nem tetszik, mert Lottienak még nem szabadna pasiznia, ha tudná, hogy az ő korában a lányok már rég bepasiztak, akkor szerintem kikészülne - jelentem ki morcosan. Utálom, ha felkeltenek és Lou most pontosan azt tette, amiért még kapni fog, ha innen hazamegyünk. 

  - Tommy jófej, Louis csak túlreagálja az egészet, mert a húgáról van szó, én is ilyen voltam Gemmával, pedig ő a nővérem - szorít magához.

  Órákkal később Harry csókjára ébredek, ami ezerszer jobban tetszik, mint a korábbi ébresztőnk. Becsukott szemekkel ölelem át nyakát majd húzom jobban magamhoz, aminek köszönhetően a csókunkba mosolyog. Az oldalamat simogatva szakítja meg a csókunkat és dönti homlokát az enyémnek. Szemeibe nézve, egyből észreveszem, hogy valamit mondani szeretne, így kíváncsian várom, hogy mi lehet az.

  - Fél órája ébredtem fel - kezd bele - alig tíz perce tettem le a telefont a nyomozókkal. Elkapták őket és egy hónap múlva tárgyalás. Minden lányt elengedtek és kivizsgálásra küldtek, rendben vannak, de lelkileg nem biztos, hogy helyrejönnek annyira hogy képesek legyenek vallomást tenni, ezért téged is megkértek rá, ahogy nekem is be kell mennem Libby miatt.

  - Tényleg elkapták őket? - vékonyodik el a hangom. 

  - Igen, Hercegnő - nyom egy puszit a számra - már nincs mitől félned, be fogják őket zárni életük végéig, amint túl vagyunk azon a tárgyaláson végre nyugodt életünk lesz - mosolyog rám. - A következő évet úgy fogjuk kezdeni, hogy már minden rendben lesz. Tudod milyen szép vagy amikor szemeid csillognak a boldogságtól?

  - Most már tudom - karolom át ismét a nyakát. - Szeretlek - nézek szemeibe.

  - Én is téged, szeretlek! - dönti homlokát az enyémnek. - Különben ugye nincs problémád azzal, hogy neked is vallomást kell tenned?

  - Őszintén? Nem igazán örülök neki, nem akarom feleleveníteni a dolgokat, de muszáj lesz, utána pedig teljesen lezárhatom a történteket, csak rá kell vennem anyáékat és minden ismerősöm, hogy ne legyenek ott. Nem akarom, hogy hallják azt a beszélgetést. Mert megalázó lesz és utána nem tudnának a szemembe nézni.

  - Tudom, hogy azt hiszed a szüleid nem tudnák feldolgozni és képtelenek lennének úgy kezelni téged, ahogy eddig tették, de hidd el nekik is hallaniuk kell. Ők sem tudják addig lezárni ezt az egészet, míg nincsenek tisztába a történtekkel. Én pedig ott leszek melletted, és fogom a kezed, amíg csak szükséges.

  - Még meglátom, de köszönöm, hogy itt vagy nekem és nem hagysz magamra.

  - Sosem lennék rá képes, hisz szeretlek! - csókol meg.

Sziasztok! Tudom rég volt rész, de most itt vagyok és még szeretném ebben az évben befejezni a blogot, még egy rész van és az epilógus. Az utóbbi időben nagyon nehezen megy az írás, főképpen ebbe a blogba, mert az utolsó részek írása mindig baromi nehéz, ezért sajnálom, ha ezek annyira nem élvezhetőek. Remélem azért tetszett a rész, köszönöm, hogy még velem vagytok!