2.évad - 13.rész

New York

  Szeretlek! Az a bizonyos szó, amit minden lány hallani szeretne a párjától. Én alig pár másodperce kaptam meg, mégsem tudom elfogadni, mert nem hiszem el. Ezek után nehéz lenne elhitetnie velem, hogy miattam is teszi. Lehetséges, hogy miattam is, de ha az arányokat nézzük Libby mindig jóval előttem lesz, ami persze érthető is, csak az a baj, hogy én baromira beleszerettem, pedig ettől féltem a legjobban és minden apróság amibe kapaszkodhatok, hogy ez az egész nem igaz meg fog történni, mert félek. Igen, rettenetesen félek. A szerelemtől félek. Belegondolni is rossz, hogy egy rossz döntés miatt képes az egész életem a feje tetejére állni. Hiszen ha belegondolunk, akkor én támadásokon kívül nem sok más bántalmazást kaptam mivel sosem adtam fel a küzdelmet, viszont az igaz és tiszta szerelemben való hitemet teljesen elvették tőlem. Valószínűleg sosem fogom visszakapni, mert én nem fogok engedni belőle, a másik fél pedig sosem lesz olyan erős, hogy kitartson mellettem a végtelenségig. Harry most azt mondja szeret, hogy már nem Libbynek mondja ezt, hanem nekem. Ami lehet igaz, de tényleg így is gondolja? Sosem volt benne az az érzés, hogy én kicsit hasonlítok arra a lányra, akibe ő szerelmes volt? Vajon nem ennek köszönhető ez az érzés... Igaz, hogy már nem egyszer válaszolt erre a kérdésemre, de még mindig nem tudott meggyőzni róla. Makacs vagyok, nagyon és ha valamit a fejembe veszek, mint most ezt, nagyon sokáig kell mondogatni nekem, míg végül beismerem, hogy talán igaza van. Szeretnék neki hinni, mindennél jobban, mert mellette biztonságban érzem magam és jó is vele lenni, de egyszerűen nem megy, ami előbb vagy utóbb ahhoz fog vezetni, hogy  elveszítem, amit nem biztos, hogy el tudnék viselni. Emlékszem milyen voltam mielőtt ő az életembe került, kész roncs. Oda semmiképp sem kerülhetek vissza, viszont ha így folytatom nem sok választásom marad. 

  A válaszomra vár vagy legalább egy apró reakciómra, míg én csak dermedten állok előtte. Képtelen vagyok megmozdulni, pedig legszívesebben beszaladnék a szobába és magamra zárnám az ajtót. 

  - Kérlek mondj valamit - suttogja miközben közelebb hajol hozzám, de én csak annyira vagyok képes, hogy a tekintetem a földre szegezzem. Sóhajtva nyúl az álam alá, majd emeli fel azt. - Megrémisztett, amit mondtam? - kérdi. - Nézd, tudom, hogy ez hirtelen jött, de el kell nekem hinned. Ha nem így lenne, akkor miért lennék melletted, miért akarnálak biztonságban és mindig a közelemben tudni? Ha nem a szerelem miatt, akkor miért? Tudom, hogy számodra ez nehéz, mindenkinek az lenne azok után, amin átmentél, nekem is az volt kimondani, de teljesen komolyan gondoltam. Szeretlek - néz a szemeimbe, mire az enyémekbe könnyek gyűlnek.

  Sosem fogom megérteni, hogy miért van az, hogy az ember annak a személynek a karjai között lel nyugalomra, aki éppen a frászt hozta rá vagy esetleg megbántotta. Bár ha belegondolunk akkor egyszerű rá a válasz, mert szerelmes bele. Annak ellenére, hogy egy szóval elérte, hogy remegjek a félelemtől, mégis hozzá akarok bújni, amit meg is teszek, mindkettőnk meglepetésére. Először meglepődik, majd szorosan átfogja a derekam és magához ölel. Fél perce még menekülni akartam egy szobába, most meg itt állok őt ölelve. 

  - Minden rendben lesz - suttogja a hajamba. - Tudom, hogy most haragszol rám, mert már azelőtt eldöntöttem mi lesz mielőtt még beavattalak volna, de meg kell értened, hogy azt szeretném, hogy velük gyere, hogy vigyázhassak rád. Sosem engedném, hogy ártsanak neked, ha ettől félsz. Soha!

  Semmit sem mondok csak továbbra is a pólóját markolva ölelem. Ő nem értheti, hogy én miért nem akarok vele menni, de nem kényszeríthet semmire sem, amit én nem akarok, mert abból csak baj lenne méghozzá nem is kicsi.

  - Most bemegyünk a szobába, oké? - kérdi halkan, mire én aprót bólintok. A lábam alá nyúlva emel fel, majd visz be a szobánkba. Lassan lépked velem a karjában, mintha attól félne, hogy elejt, pedig ezzel mindenki tisztában van, hogy sosem történne meg. Amint az ágyhoz érünk, leül rá engem pedig szorosan a karjaiba zár. Nem sírok, semmit sem csinálok, egyszerűen csak gyorsan veszem a levegőt. - Kérdezhetek valamit? - bólintásom után megszólal. - Valamiért nem tudom elhinni, hogy te csak azért borultál ki ennyire, mert Libby miatt kezdtem el az egész kutatást, érzem, hogy van valami még mögötte, amit nem akarsz nekem elmondani, de te is tudod, hogy jobb ha nem titkolózol, hogy segíteni tudjak neked.

  Lassan húzódom el tőle, hogy a szemeibe tudjak nézni. Annak ellenére, hogy nem igazán ismer valami hosszú ideje, jól kiismert. Látom a szemeiben az aggodalmat, miközben lassan az arcomhoz emeli a tenyerét és végigsimít a bőrömön. 

  - Igazad van - motyogom. - Haragszom rád, aminek az oka is megvan és ezt te is tudod, de tényleg nem csak ennek köszönhetően nem akarok menni... Nézd nem tudom, hogy Libby mennyit mesélt neked erről az egészről, de annak a helynek volt sokkal sötétebb része is, mint amin ő járt - kezdek bele. - Ő behódolt nekik, míg én nem... nálam nem mentek olyan könnyen a dolgok, sosem adtam meg magam, mindig küzdöttem ellenünk és meg is lett a következménye - sóhajtok fel. - Tudod... azon a helyen vannak olyan emberek is, akik a büntetést intézik, ebből is többféle típus. Mivel én sosem engedelmeskedtem minden büntetésben volt részem és attól tartok, ha esetleg odamegyünk és valamilyen módon meglátom, akkor pánik tőr rám, ami nem is lenne meglepő azok után ami történt. Minden ember aki benne volt az egész ügyletben valamilyen szerepet töltött be benne, ami a lányokkal kapcsolatos. Nem csak fiatalok voltak ott, hanem idősebbek is és ők... ők sokkal rosszabbak mindenkinél - remeg meg a hangom. 

  Látom, ahogy az arcán ezernyi érzelem fut végig a történetem hallgatva, ami megrémiszt, hiába tudom, hogy sosem ártana nekem. De a dühös pasik kiszámithatatlanok és én őt még nem igazán láttam ennyire dühösnek ezelőtt. 

  - Ezt miért nem mesélted korábban? - kérdez rá. - Ha tudtam volna erről, akkor sokkal jobban próbálkoztam volna a keresésben, mindent megtettem volna, hogy börtönbe zárják őket. Szóval az is lehetséges, hogy Libby apja is azok a személyek között volt, akik a büntetéseket osztották? - kérdi vérben forgó szemekkel.

  - Én nem tudom - suttogom - de nem is szeretném megtudni. Nem akarok velük találkozni, soha többet nem akarom őket látni - rázom meg a fejem. - Minden eszembe jutna, ami velük kapcsolatos és arra nem állok készen és sosem fogok.

  - Nyugodj meg - fogja kezei közé az arcom. - Minden rendben lesz, nem fogsz velük találkozni, sosem állt szándékomban magunkkal vinni téged arra a helyre, ahol megtaláljuk azt a barmot. Te a szállodába fogsz maradni valamelyikünkkel és biztonságban leszel.

  - Még mindig nagyobb biztonságban érezném magam itthon, de tudom, hogy téged lehetetlenség lenne erről meggyőzni, szóval legyen veletek megyek, de a szállodából ki sem fogok lépni, mert New York sokkal veszélyesebb, mint azt te hiszed, főleg engem nézve.

  - Nem is engedtelek volna el sehová sem egyedül, mivel csak mellettem és a többiek mellett leszel biztonságban.
  Zuhanyzás közben végig azon járt a fejem, hogy hová fogok utazni holnap. New York. Mások számára az a város egy élmény és álom, számomra pedig egy rémálom. Amíg ott voltam rengeteg beszélgetésüknek voltam fültanúja és a legtöbb esetben a helyszín szinte mindig New York volt. Az a város, ahol az élet a legpörgősebb, ahol kevésbé veszik észre ha eltűnik egy lány, főképpen ha a szüleik nem felelősségtudóak. A legtöbb emberük ott él, és ott szerzi be az áldozatokat. Normálisnak tartom, hogy bennem van az érzés mi lesz ha találkozom valamelyikükkel? A többiek dührohamot kapnak és pedig sokkot, aztán kezdhetnék mindent előről, egyedül, mivel ezt a személyek híres üzletemberek vagy nagyemberek, akik biztos elintéznék, hogy a fiúk ne legyenek szabadok, vagy rosszabbik esetben eltüntetnék őket a Földről. Egyiküket sem akarom elveszíteni. Lehet, hogy csak Harryvel vagyok jó viszonyban, de a többieket is bírom, még Louist is. Nem tudnám elviselni, ha miattam esne bajuk, vagy esetleg azért, mert én hallgattam erről az egészről.
  - Brit - kopogtat Harry az ajtón - minden rendben elég régóta vagy bent?
  - Máris megyek, csak felöltözöm - válaszolok neki gyorsan, mielőtt még besétálna. Hiába látott már meztelenül tegnap, még mindig tartózkodom ettől. A zuhanyzás és a szex két különböző dolog, talán egyszer majd nem fogom ezt mondani, de ahhoz még nem telt el elég idő. - Harry? - kérdem bizonytalanul.
  - Igen? - jön egyből a válasz.
  - Megígéred nekem, hogy nem lesz se neked sem a többieknek semmi bajuk és épségben térünk vissza?
  - Bemegyek - jelenti ki, mire azonnal kitárul előtte az ajtó, ő pedig belép rajta, én pedig szorosabban húzom össze a testemen lévő törölközőt. - Ne gondolkozz ilyesmin, főképpen nem zuhanyzás közben, meg is sérülhettél volna ha elcsúszol, mert nem figyelsz - lép hozzám közelebb, majd fogja meg a karom. - Nem tudom, hogy miért kell minket ennyire félteni, de megnyugtatlak, hogy képesek vagyunk magunkra vigyázni és nem lesz semmi bajunk sem.
  - Én csak nem akarlak téged elveszíteni - suttogom alig hallhatóan.
  - Tudom - simít ki egy vizes tincset a szememből. - Nem is fogsz, nyugodj meg. Most pedig kapd össze magad majd feküdjünk le.
  Miután magamra hagy a fürdőben, nem húzom sokáig az időt. Magamra kapom a pólóm és bugyim majd hajam megfésülve lépek ki a szobába. Harry már az ágyban fekszik és a telefonjával szórakozik. Lassú léptekkel kerül meg az ágyat, majd ülök le a szélére. Holnap ilyenkor már New Yorkban leszek és csak reménykedhetek benne, hogy másnap minden a legnagyobb rendben lesz a többiekkel.
  - Ne agyalj ezen, Brit - karol át hátulról Harry. - Ma este ne foglalkozz vele, legyen elég annyi, hogy én itt vagyok és te is. Minden rendben van és lesz is, ebben kell bíznod, mert ismersz. Semmit sem adok fel egykönnyen és mindig elérem a célom - puszil a nyakamba, mire egy sóhaj szökik ki a számon.
  - Utálok veled veszekedni - dőlök a mellkasának, miközben kezeim az övéire helyezem.
  - Én sem szeretek, de ez benne van egy kapcsolatban. Viszont az mindig örömmel tölt el, hogy hiába veszekszünk az este folyamán mindig egymás karjai között alszunk el - kuncog. - Fontos vagy nekem, és az, hogy képes vagy nekem megbocsájtani szintén erre utal a részedről. Fontos vagyok neked?
  - Miért teszel fel olyan kérdéseket, amikre alapból tudod a választ. Tisztában vagy vele, hogy fontos vagy nekem, különben már rég nem lennék itt, sőt sosem lettem volna itt - teszem hozzá halkan.
  - Akkor mikor fogod elhinni, hogy amit pár órával ezelőtt mondtam neked azt teljesen komolyan gondoltam? - kérdi. - Ha kell a nap minden egyes percében elmondom neked, hogy szeretlek, mert igaz - szorít magához erősebben.
  - Nekem... nekem ez még nem megy - jövök zavarba. - Én ezt képtelen vagyok elfogadni. Egyszerűen nem megy. Még nem és nem is hiszem, hogy a közeljövőben ez változni fog. Valamit ott megöltek bennem, és az a szerelemben való hitem volt. Tudom milyen, én is érzem, de képtelen vagyok benne hinni, nem tudom elfogadni magát az érzést, de tudnod kell nem azért nem megy, mert én nem gondolom ezt az egészet komolyan köztünk, csak...
  - Shh - állít le. - Értem, hogy mit akarsz mondani, de attól én még minden nap el fogom neked mondani, hogy mit érzek, hátha ez majd segít benne, hogy végre elhidd nekem, amit mondok neked.
  - Aludjunk - motyogom, miközben kibontakozom a karjai közül. Egyre kellemetlenebbül érzem magam ettől a témától szóval nem csoda, hogy minden apró trükköt bevetek, hogy megszabaduljak tőle.
  Sóhajtva kúszik vissza az ő részére, tudva, hogy csak egy kifogás volt tőlem, de örülök neki, hogy nem vitatta tovább. Én is bemászok, majd magamra húzva a takarót fordulok felé.
  - Sajnálom, hogy ilyen nehéz eset vagyok - szólalok meg néhány percnyi csend után.
  - Szeretem a kihívásokat - fordul felém egy halvány mosollyal, majd közelebb férkőzve hozzám nyom egy puszit a számra. - Gyere ide hozzám és aludjunk, mert holnap hosszú nap elé nézünk.
  A kérését teljesítve helyeztem fejem a mellkasára, miközben teljesen hozzá simultam a testéhez, míg ő bal karjával magához láncolva helyezte magát kényelembe és hunyta le zöld szemeit, hogy nyugovóra térhessen, ahogy én is tettem.

***

  Reggel mindketten fáradtan ébredtünk. Én azért, mert nem igazán sikerült valami hamar elaludnom a gondolataim miatt, ha meg meg is történt, akkor rémálmok gyötörtek, de szerencsére nem voltak olyan vészesek, hogy a göndörkét is felkeltsem. Harry pedig minden egyes reggel így ébred, mintha semennyi alvás nem lenne számára elegendő. 

  - Nekem indulnom kell Gemmához - szólal meg Harry, amint megette az előtte lévő utolsó falatot is. - Tudom, hogy nem szóltam róla, csak gondoltam valakit be kellene avatnom, hogy lelépünk pár napra - teszi hozzá.

  - Értem - biccentek felé.

  - Hozzád pedig hamarosan érkezik Andrew - jelenti ki, mire ráncba szalad a homlokom. - Ő tud az utazásról, a pontos okát nem mondtam el neki és szeretném, ha te sem tennéd, viszont van egy olyan sejtésem, hogy már sejti. Csak beszélni akar veled és látni, hogy vagy szóval ne izgulj. 

  Tehát még Andrew is tudott az utazásomról csak én nem voltam vele tisztában. Kiborultam ez tény, de úgy érzem, hogy jogosan, viszont ez nem kellett volna megállítsa benne Harryt, hogy elmondja nekem mit tervez. Jogom van tudni, hiszen én is bosszúra szomjazom, vagy ha nem is ezért, akkor csak abból az okból kifolyólag, hogy pontosan tudja mit jelent ő számomra, és hogy érezném magam ha valami történne vele. De ezen már kár rágódnom, hiszen minél jobban agyalok rajta, annál jobban összezavarodom és pánikba esek a következő napok miatt. 

  - Nem kérhetsz tőlem ilyet - sóhajtok fel. - Te is tudod, hogy a mi beszélgetéseink sosem alakulnak valami jól, főképpen nem akkor, ha látni szeretné, hogy vagyok. Ő jön a buta kérdéseivel, én kiakadok rá, majd ő elkezd meggyőzni arról, hogy pontosan tudja mit csinál és legyek okos kislány és válaszoljak neki én pedig elküldöm a pokolba.

  - Ismerlek, még szép, hogy tudom most is valami hasonló várható, viszont beszélni akar veled és neked ezt el kell fogadnod, mivel a rokonod. Nem kerülheted csak azért, mert közben az orvosod is, aki csak segíteni szeretne neked. Bízz benne, hogy minden rendben lesz, próbálj meg eltölteni vele negyed órát nyugalomban és aztán ha látja, hogy minden oké, akkor menni is fog.

   - Te nem ismered őt, ha ezt elhiszed róla - döbbenek meg. - Pontosan tudja, hogy nálam a nyugalom semmi jót sem jelent éppen ezért tenne meg mindent annak az érdekében, hogy az idegeimre menjen én pedig végre elmondjam neki az igazat.

  - Kibírod - áll fel majd sétál elém. - Minden rendben lesz - nyom egy puszit a homlokomra. - Három-négy napra pakolj, hamarosan jövök és ha szeretnéd, akkor rajtam majd kitombolhatod magad - kacsint rám, én pedig csak kérdőn nézek rá, egészen addig, míg le nem esik, hogy is értette, ugyanis abban a pillanatban pirbe borul az egész arcom.

  - Utállak! - kiáltom utána, mikor ő már az ajtóba van, mire felkuncog.

  - Én szeretlek és a két érzés között irtó kicsi a határ, szóval gondold át jól mit is érzel valójában - közli velem, majd az ajtót bezárva maga mögött hagyja el a lakást.

  Lehet, hogy tévedtem azzal kapcsolatban, hogy fel fogja adni? Tényleg képes lesz a végsőkig ezt mondogatni nekem míg a végén én magam is el fogom hinni? Ha a személyiségét és az elszántságát nézzük, akkor biztos vagyok benne, hogy így lesz. Viszont ott van benne az is, hogy én nem egyszer fogok még előtte kiborulni és nem is a tegnapi volt az utolsó veszekedésünk, és ennek következtében sosem lehet majd tudni mikor változik meg rólam a véleménye. Bízom benne, hogy nem fogja feladni a harcot és ő lesz az én megmentőm, viszont akkor sem lennék képes rá haragudni, ha megtenné, mivel fontos nekem és ez túlszárnyalja azt, hogy elhagy magamért, amit én már alapból rég megtettem volna a helyében...
  Gyáva volnék, ha éppen azon gondolkodom, hogy itt a nagy esélyem megszökni, hiszen nincs itt sem Harry sem senki más, egyedül vagyok, ha szeretnék most elmenekülhetnék. De itt már az az igazi kérdés, hogy tényleg ezt szeretném, vagy csak a félelem beszél belőlem. A válasz egyszerű. Még én magam is tudom a választ, annak ellenére, hogy leginkább tagadnám. Azért akarok menekülni, mert félek attól, hogy valakinek ennyire fontos lettem és ez butaság. Mindenki erre vágyik, én meg ettől parázok be? Szánalmas.
  Inkább hálásnak kellene neki lennem, hogy így érez és képes szeretni, annak ellenére is, amit velem tettek, annak ellenére, amin már egyszer átment. Lehet, hogy tegnap még kicsit sem gondoltam bele abba, hogy ez a felkutatás nekem is a javamra válhat. Lehetséges, nem miattam kezdte el, de már én is bele tartozok az okokba, én pedig semmit sem szeretnék jobban, mint bosszút állni azokon az embereken, akik tönkretettek. El akarom érni, hogy önmagam tudjak lenni, de ez csak akkor fog menni, ha végleg feloszlik a csapatuk, nem pedig csak egy részük. Nem elég ha csak egy személy fizet meg a bűneikért, mindenkinek a rácsok mögött kell szenvednie élete végig, vagy inkább elvenni tőlük azt. Nem tudom, melyik lenne számomra megnyugtatóbb. Annyira gonosz sem vagyok, hogy valakinek a halálát kívánjam, viszont azt minden jogom megvan kérni, hogy soha többet ne jusson ki a rácsok mögül, és nem csak nekem, rajtam kívül még jó pár lánynak.
  Olyan emlékeket szereztek nekünk, amik életünk végéig követni fognak bennünket. Legyünk bármilyen boldogok, mindig elő fognak jönni és akkor minden romokba dőlhet, ha az illető nem ismeri a múltunkat, hiszen nem minden pasi fogadja el és képes kezelni, ha a barátnője hisztirohamot kap és csak veszekedésre képes napokig.
  Gondolatmenetem a csengő zavarja meg, mire sóhajtva indulok el az ajtó irányába. Semmi kedvem hozzá, nem akarom magam felhúzni és semmiképpen sem szeretném, ha ecsetelni kezdené nekem, hogy mi a jó számomra és mi nem, mert azt rajtam kívül senki sem tudhatja jobban.
  - Jó látni téged Brit - üdvözöl, mire én csak a szemeim forgatom.
  - Mi szél hozott ide Andy? - kérdem cseppet sem kedvesen. - Azt hittem csak a megbeszélt időpontokban kell jelentenem nálad, vagy talán változott a terv csak én még nem tudok róla?
  - Nyugalom - lép beljebb. - Nem kell így nekem esni, azért mert bal lábbal keltél fel. Csak beszélgetni jöttem, mivel Harry közölte velem, hogy New Yorkba utaztok és így elmarad a szokásos találkánk is.
  - Nem keltem fel bal lábbal, Andy egyszerűen csak nincs kedvem veled beszélgetni arról hogy vagyok. Jól. De te ennyivel nem elégszel meg, mert te azt szeretnéd tudni, hogy komolyan hogy vagyok és erre is a válaszom az lesz, hogy jól.
  - Fejezd be - emeli meg kicsit a hangját. - Nézd tudom, hogy nem könnyű neked, elhiszem de az én segítségem sem utasíthatod vissza életed végéig. Szükséged van valakire, aki segítsen neked, aki tudja hogy kell.
  - Fogadunk? - vonom fel a szemöldököm. - Simán kinézem magamból, hogy hatvan éves koromban is így fogok veled viselkedni, csak mert baromira utálom azt a kérdést, hogy vagy. És már van segítségem, aki pontosan tudja, hogyan kell velem bánni, hogy elmondjak neki dolgokat, lehet nincs diplomája, de ő nem erőlteti, amit én nem akarok, míg te igen.
  - Nem veszekedni jöttem ide - sóhajt fel. - Elhiszem, hogy nem akarsz erről beszélni, rendben. Legyen. Beszéljünk New Yorkról. Miért mentek oda?
  - Harry és a többiek ki akarnak szabadulni innen, kell egy kis levegőváltozás, ő pedig nem akar engem egyedül hagyni, így én is velük megyek, talán baj? - hazudom.
  - Biztos, hogy csak ezért mentek és nem mást terveztek?
  - Mégis mit - nevetek fel. - Talán bankot rabolni készülünk. Már bocs Andy, de ha így lenne, akkor biztosan nem kötném az orrodra.
   - Nem vagy vicces - rázza meg a fejét. - Minden rendben van köztetek, Harryvel? - kérdi, mire én zavarba jövök. A francba is, miért nem tudom elrejteni, ami két napja történt? Nem ez volt az első alkalmam. Nem kellene ennyire zavarban éreznem magam, viszont Harry más, így a helyet is más lesz. - Történt valami? - fürkészi az arcom.
  - Minden rendben közöttünk - nyelek egyet, ami régi hiba Andynél, de remélem nem hozza szóvá. - Jól megvagyunk. Oké nem azt mondom, hogy nem veszekszünk, de jól megvagyunk. Jól megvagyok vele - vallom be neki.
  - Akkor jó - mosolyodik el, mint aki tudja, hogy éppen mit titkolok. - Nekem pácienshez kell mennem, szóval nem is maradok tovább, csak annyit szeretnék még mondani, hogy vigyázz New Yorkba. Ne csinálj semmi butaságot, jó?
  - Persze - forgatom meg a szemeim. - Viszlát Andrew! - nyitom ki előtte az ajtót, majd tessékelem ki rajta.
  Ez hamarabb ment mint gondoltam. Már csak össze kell pakolnom, hogy mire Harry hazaér ne kelljen rám várni és indulhatunk is. Nem mondom azt, hogy ez lesz a legnagyobb élményem, viszont azt állíthatom, hogy sok emléket szerez majd nekem ez az utazás.

***

  A reptérre érve már érzem a hasamban lévő apró görcsöket, amik biztosan egyre erősebbek lesznek, ahogy közeledünk majd a végcélhoz, de nem fogok megfutamodni. Megígérte, hogy nem lesz semmi bajom, és én bízom benne. 

  - Miért van az, hogy te lány létedre egy apró sporttáskával jössz, míg én fiú létemre egy hatalmas bőrönddel? - vonja fel a szemöldökét Zayn.

  - Én nem hozok sok cuccot - vonom meg a vállam - csak ruhákat és néhány apróságot. Szerintem neked a táskád háromnegyede hajcuccokkal van tele - nevetek fel.

  - Vagy csak azért mondod ezt, mert a cuccaid egy része Harry bőröndjébe található - szűkíti össze szemeit.

  - Ezt sosem fogod megtudni - kacsintok rá. 

  Az út további része csendben telt. Harry végig mellettem ült és fogta a kezem, mintha félnék a repüléstől, pedig már rég nincs így. Biztonságban érzem magam mellette. Ha egy épület tetején sétálnánk, akkor sem félnék attól, hogy lezuhanok, mert ő ott lenne mellettem és ettől a félelmem messze szállna. 

  New Yorkba érve, fáradtan szállunk le a gépről. Niall első mondata az volt, hogy éhes, ami tőle nem is olyan meglepő, viszont a többiek semmi mást nem szerettek volna csak egy ágyat, velem az élen. Szerettem volna bezuhanni egy puha ágyba és magamhoz ölelve a párnát elaludni. De sajnos az út nem volt olyan egyszerű a szállodáig, mert a srácokat felismerték a rajongók, ennek köszönhetően pedig engem is és kicsit hosszabbra sikerült az út, mint terveztük. 

  - Sajnálom - suttogja Harry, amint liftbe szállunk. - Nem gondoltam bele ebbe az egészbe teljesen.

  - Nem haragszom - mosolyodom el.

  - Holnap hánykor megyünk és ki marad Brittel? - kérdez rá Liam, miután kilépünk mindannyian a szerkezetből. 

  Erre én is kíváncsi vagyok, mivel semmi kedvem egy olyan személlyel maradni, akivel képtelen vagyok két percet kibírni anélkül, hogy ki akarjam nyírni. Kíváncsian fordulok Harry felé, ő pedig körbenézve a társaságon pillant rám.

  - Niall fog veled maradni, holnap - adja a tudtomra, mire a szőkeség egy bólintással jelzi, hogy megértette. - Az indulást még nem terveztem el, amikor felébredünk. Úgyis ott van szinte egész nap. Nincs órához kötve. És különben is erre fel kell készülni, nem lehet csak úgy megbeszélt időpontra menni, ha nem érezzük úgy, hogy minden rendben lesz.

  - Én már most készen állok - mordul fel Louis.

  Eddig még sosem láttam őt ilyen komolyan beszélni, de úgy látszik, ha a szerettei biztonságáról van szó, akkor mindenre képes azért, hogy megvédje őket. A vicces és idegesítő fiú tud aggódó és akaratos is lenni, meglepő.

  - Mi az? - néz rám kérdőn.

  - Csak megleptél - vonom meg a vállam. - Gondoltam, hogy ilyen oldalad is van.

  - Sok mindent nem tudsz te még rólam, Vadmacska - kacsint rám.

  - Mivel nincs kedvem veszekedni, sem semmihez, így inkább megkeresem a szobánkat - pillantok Harryre. - Bent találkozunk. Jó éjt srácok - búcsúzom el tőlük.

  Amint bezáródik a hátam mögött az ajtó felsóhajtok. Itt vagyok. New York. Az a város, aminek millió rejtélye van. Holnap pedig, reményeink szerint egyre fény derül és többet nem kell miatta aggódnunk. Remélem így lesz, és mindannyian épségben visszaérnek.

Sziasztok! Tudom rég volt rész, de sajnos nem igazán alakulnak úgy a napjaim, hogy képes legyek 4000 szót megírni, amellett, hogy rengeteget kell olvassak a vizsgák miatt. De most itt a következő és megpróbálom, nem ígérem, de megpróbálom kéthetente frissíteni a sztorit. DE biztosan nem fogom kihagyni azt a kérdést, amire kíváncsi vagyok. Hogy tetszik Harry száma? Csak én érzem azt, hogy ez nagyon illik hozzá, vagy ti is így gondoljátok. Baromira jól hangzik és sokkal jobban tetszik, amikor élőben adja elő. Ó igen, voltam olyan idióta, hogy fenn maradtam éjjel, csak hogy meg tudjam nézni a fellépését. Mi a véleményetek, várjátok már a május 12.-ét? Remélem, hogy tetszett a rész. További szép estét!